Először is: hogyan került kapcsolatba a cigány folklórral?

A magyar népzene viszonylag ismert volt, ezért is kezdtem el érdeklődni környező országok zenéi iránt: hallgattam balkáni dalokat, mindenfélét, amit érdekesnek találtam.

Aztán utamba került a cigány folklór is, ami nagyon megtetszett. Eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Miért volt annyira vonzó ez a műfaj?

Őszintének és tisztának éreztem ezt a zenét. Elkezdtem kutatni, hogy hol lehet élőben hallani cigány folklórt. Így találkoztam először a Kalj Jag, illetve az Ando Drom együttesekkel, és óriási hatást gyakoroltak rám. Ők is a klasszikus folklórt játszották annyi különbséggel, hogy feldolgozták a dalokat: kanna, gitár és tambura hangjait hallhattuk, és ennek összessége teljes mértékben önmagával ragadott.

Hogyan fogadták ebben a zárt a világban a cigány folklórt kedvelő és játszó, nem roma zenészt?

1990-ben már elég sokan ismertek a roma értelmiségiek köréből. Nagyon sok cigány klubba és táborba hívtak el zenélni vagy táborvezetőnek. Ugyanebben az évben, egy balatonszemesi táborban ismerkedtem meg a feleségemmel, aki akkor 18 évesen vett részt a Balaton-parti foglalkozásokon. Általa is jóval gyorsabban és hatékonyabban ment a személyem elfogadása a roma közösségekben.

Mióta működik családi zenekarként az együttes?  

Egy idő után adódott a gondolat, hogy milyen jó lenne kipróbálni önmagunkat, mint családi zenekar. Az egy dolog, hogy a gyermekeink ebben nőttek fel, de egyben tehetségesek is – látszott rajtuk, hogy érzik a zenét és szeretik is csinálni. Ők már nem úgy tanultak meg zenélni, ahogy mi: zeneiskolába jártak nyolc évig klasszikus gitárt tanulni, mi a régi időkben egymástól lestük el a zenei fortélyokat. Végül is 2003-ban léptünk fel először családi formációként.

Hogyan kapcsolódik a zenekar Józsefvároshoz?

Korábban laktunk a Mátyás téren albérletben, de az akkoriban egész más volt, mint mostanság… Nagyon sokat változott Józsefváros. Szeretünk itt lenni, oly annyira, hogy a közelmúltban a Népszínház utcai lakásunkat elcseréltük, egy másik, nagyobb, szintén Népszínház utcai lakásra. Szerettük volna ugyanis, hogy a családunk továbbra is együtt maradhasson, és nem akartunk elmenni a kerületből, Józsefvárosnak íze van számunkra.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság