Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egyiküket Józsefvárosban fogták el

Orgazdák kerültek rendőrkézre

2018. április 03. kedd

Egy Kőbányáról lopott autóval közlekedtek azok az orgazdák, akiket március 29-én fogtak el a rendőrök. A két férfi előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte.

Egy kőbányai férfi március 29-én tett bejelentést a rendőrségen, hogy ellopták az autóját a X. kerületi Cserkesz utcából. A BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói pár órán belül megtalálták a lopott autót egy pestszentlőrinci parkolóban. Érkezésükkor feltűnt egy másik autó is, benne két férfival. A nyomozók látták, ahogy az autó utasa átszáll a lopott járműbe, majd a két gépkocsi nagy sebességgel elhajt. A lopott autó vezetőjét, a 45 éves M. Norbertet rövid időn belül elfogták, társára, a  43 éves B. Györgyre egy órával később csaptak el a VIII. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a két férfit orgazdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság március 31-én elrendelt.​

Fotó és forrás: police.hu

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben