Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Tömlőgurítás, árvízvédelem, elsősegélynyújtás

Diákok bizonyították rátermettségüket a katasztrófavédelmi versenyen

2018. április 13. péntek

Mintegy 160 diák részvételével rendezték meg április 13-án a huszonhatodik Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt. A résztvevők tömlőgurításban, sugárszerelésben valamint árvízvédelmi, iparbiztonsági és elsősegélynyújtási feladatokban mérték össze a tudásukat. A megmérettetésen az V., VI., VII., VIII., IX. és X. kerület oktatási intézményeiből negyven csapat indult. Józsefvárost öt általános iskola és három középiskola összesen 12 csapattal képviselte. Kerületünkből a Vajda Péter Általános és Sportiskola II. számú csapata és a Bókay János Szakgimnázium csapata szerezte meg az első helyezést és jutott tovább a fővárosi versenyre. A díjakat Sára Botond alpolgármester adta át.

Még a borús időjárás sem tántorította el az elszánt diákokat versenytől: a négyfős csapatok péntek reggel felsorakoztak a sportpályán, ahol Géczi Béla tűzoltó ezredes, a Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője köszöntötte őket. Mint mondta: nagy hagyománya van ennek a versenynek, amit korábban a polgári védelem szervezett.

A felmenő rendszerű verseny győztesei – kerületenként egy általános és egy középiskolai csapat – tovább jutnak a fővárosi megmérettetésre. A tűzoltó ezredes hangsúlyozta: katasztrófahelyzetre a legzordabb időjárási körülmények között is fel kell készülni, és végre kell hajtani a feladatot.

A csapatok lelkesen vetették bele magukat a feladatok végrehajtásába. Az első állomáson az elméleti tudásukról kellett tanúbizonyságot adniuk egy harminc kérdéses teszten.

Ezt követte a tűzvédelmi állomás, ahol tömlőgurítás és szerelés mellett fel kellett ismerni a tűzoltók felszereléseit is. Az elsősegélynyújtó állomáson – amelyen a vöröskereszt munkatársai is jelen voltak – a stabil oldalfekvést és az újraélesztést kellett bemutatni. A következő ponton ellennyomó medencét kellett építeniük a versenyzőknek homokzsákok segítségével, az iparbiztonsági állomáson pedig a veszélyes anyagokat kellett azonosítani a hivatalos jelzések alapján.

Aki éppen nem versenyzett, az a szabadidős állomásokon ismerkedhetett meg a kitelepült társszervekkel. A mezei őrszolgálat kvízjátékkal készült, a BRFK sátránál a rendőrautót lehetett közelebbről szemügyre venni, a büntetés-végrehajtók eszközbemutatót tartottak. A legnépszerűbb azonban a mentőkutyás állomás és a Nemzeti Adó és Vámhivatal mobil lőtere volt.

Előbbi helyszínen kutyás feladatokat lehetett elvégezni, a lőtéren pedig légpuskákkal lehetett célba lőni.

A díjakat Sára Botond adta át. Józsefváros alpolgármestere lapunknak elmondta: a diákoknak ez az önkormányzat által is támogatott verseny nemcsak kellemes kikapcsolódást, hanem hasznos ismeretszerzést is jelent.

Sára Botond egyben megköszönte a szervezők munkáját, valamint a pedagógusok szerepvállalását is, amiért kerületünk ilyen nagy létszámmal képviseltette magát.

A kerületi győztes Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola II. csapata és a Bókay János Szakgimnázium versenyzői mellett Józsefvárosból a Losonci Téri Általános Iskola; a Németh László Általános Iskola; a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium; A Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium; a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola; a Bókay János Szakgimnázium és a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapatai indultak.

A résztvevők mindannyian kaptak oklevelet. Az első három helyezett érmet, a győztesek pedig kupát valamint túlélőfelszerelést tartalmazó hátizsákot is hazavihettek. 

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben