Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Sakura ünnep a Füvészkertben

Virágot bontottak a japán cseresznyefák

2018. április 16. hétfő

Idén áprilisban is rózsaszínbe borult az ELTE Botanikus kertje. A már hagyománnyá vált Sakura ünnep mindkét hétvégéjére rengetegen érkeztek, hogy megcsodálhassák a virágzó japán cseresznyefákat és részt vehessenek az izgalmasabbnál izgalmasabb programokon, melyek a felkelő nap országát mutatták be.

A Sakura ünnep alkalmából idén is rengetegen felkeresték a Füvészkertet: a látogatók takarókra telepedve piknikeztek a füvön, a gyerekek fel-alá szaladgáltak, a kert minden szegletében emberek sétáltak és fotózták a szebbnél szebb fákat.

Azonban nemcsak a virágzó fák vonzották ennyire az érdeklődőket, hiszen a szervezők Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódó programokkal készültek számukra. Például már jóval az esemény előtt beteltek a helyek a gasztronómiai workshopra, ahol többek között miso levest és japán rizsgombócot készíthettek a résztvevők.

A kisebb gyerekek saját cseresznyevirágot hajtogathattak, a nagyobbak pedig kipróbálhatták a népszerű japán táblajátékokat, a japán sakk néven is ismert sógit és az ősi go-t. Aki a japán művészetekben szeretett volna elmélyedni, az megtekinthette a rizspapír akvarell vagy a kőpecsét kiállítást, hallgathatott koto zenét, de izgalmas harcművészeti bemutatókon is részt vehetett.

A kastély körül pedig árusok kínálták a portékáikat: japán ételeket, italokat, kendőket, porcelánokat, evőpálcikákat, de még szerencsét hozó – macska és kislány alakú – talizmánokat is lehetett kapni.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben