Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Világos jövőképet mutatott be a kormányfő

Megválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort

2018. május 10. csütörtök

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort csütörtökön az Országgyűlés. Orbán Viktor – akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé – ezután esküt tett a parlamentben. Beszédében kijelentette: a kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a három harmadot szolgálja majd.

„Derűlátón, bizakodóan és tettre készen állok most Önök előtt” – jelentette ki a kormányfő, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, és különösen azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak.

Orbán Viktor újraválasztása után tartott beszédében hangsúlyozta: a haza nem lehet ellenzékben, mert az magasan a pártok felett áll, „szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk”.

A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek

Tizenkét éves időtávban kell gondolkodni Orbán Viktor szerint. A kormányfő azt mondta: régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most. „A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek” – fogalmazott.

Szavai szerint a magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet.

„Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk” – hangoztatta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

Mi kereszténydemokraták vagyunk és kereszténydemokráciát akarunk

Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy „nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”. A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására”.

A kormány a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz

Kormányom a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz – mondta Orbán Viktor. A kormányfő úgy fogalmazott, „egy olyan ország önbizalmával és méltóságával kell élnünk, amely tudja, hogy a magyarok többet adtak a világnak, mint amit kaptak tőle”.

Mint mondta, szeretné meggyőzni a szomszéd országokat, hogy összefogva, Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé építsék a Kárpát-medencét.

Az elmúlt években számos bizonyságát adtuk, hogy a magyaroktól nem kell félni, aki együttműködik velünk, az jól jár – húzta alá Orbán Viktor.

Ellenezzük a kvótát, harcolunk a határok megvédéséért, kiállunk a keresztény kultúráért

Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk az európai keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért – hangsúlyozta Orbán Viktor. Kiemelte: Brüsszelben ma fizetett aktivisták, bürokraták és politikusok ezrei dolgoznak azért, hogy a migrációt alapvető emberi joggá minősítsék, ezért akarják elvenni tőlünk a jogot, hogy magunk dönthessünk, kit fogadunk be és kit nem. 

A kormányfő közölte, erős Európát, békét, és kölcsönösen előnyös megállapodásokat szeretnének. Szükségünk van az unióra, és az uniónak is szüksége van ránk – tette hozzá a miniszterelnök, nyomatékosítva: minden erejükkel azt fogják képviselni, hogy az uniónak a szabad nemzetek szövetségeként kell működnie, fel kell adnia az európai egyesült államokra vonatkozó „hagymázas rémálmait”, s vissza kell térnie a realitások talajára. 

Annak érdekében, hogy az az Európa, amelyet szeretünk, és amelyért készen állunk komoly áldozatokra is, ne lépjen fel az önfelszámolás következő lépcsőfokára, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára – tette hozzá a miniszterelnök. 

„Most, hogy eskümet letettem, a nemzet minden egyes tagjának, mind a tizenötmillió magyarnak, külön-külön és együttesen is a saját lelkiismeretére hivatkozva megerősítem, hogy minden cselekvésemben nemzetünknek és országunknak, a magyar embereknek, a magyar érdekeknek és a keresztény értékeknek a szolgálata fog vezérelni” – zárta beszédét Orbán Viktor.

A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget – 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. Orbán Viktor – akit 1998, 2010 és 2014 után negyedszer választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kovács Attila, fidesz.hu, kormany.hu/Árvai Károly

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben