Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Játékos és szórakoztató tudomány

Múzeumok Majálisa a Nemzeti Múzeum épületében

2018. május 14. hétfő

Idén is óriási érdeklődés övezte az immár 23. alkalommal megrendezett Múzeumok Majálisát. Az ország különböző pontjairól érkező intézmények a Múzeumkert felújítása miatt ezúttal rendhagyó helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) épületében, illetve az Északi és Római udvaron várták a közönséget izgalmas és változatos bemutatkozó pultjaikkal.

A megnyitó ünnepségen Varga Benedek, az MNM főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy bár a Múzeumok Majálisa idén a Múzeumkert rekonstrukciója miatt beköltözött az épületbe és egynapos a program, a 70 bemutatkozó múzeum a hagyományokhoz hűen idén is nagyon gazdag programkínálattal várja a fesztivál közönségét.

A Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében Sántha Péterné alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket örömmel számolva be arról, hogy az immár 23 éves múlttal rendelkező májusi tavaszünnepnek kezdetektől fogva hűséges résztvevője.

„A Magyar Nemzeti Múzeum ikonikus történelmi épületünk, mely mindig megújulni kész. Ezt az is jelzi, hogy most, amikor kertje és környezete csodálatosan megújul, mégis itt valósul meg a Múzeumok Majálisa” – mondta az alpolgármester.

Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédében kifejtette, hogy ebben a kormányzati ciklusban a családok és a demográfia lesz a kormányzati filozófia legfontosabb alaptétele, ennek részeként pedig 2018 a Családok éve lesz. „Gyermekeinknek és nekünk magunknak is fontosak azok a lehetőségek, amelyeket egy-egy ilyen alkalom, illetve az év minden napján a múzeumok és a kiállítások meg tudnak teremteni – mondta a helyettes államtitkár.

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a rendhagyó körülmények cseppet sem vonnak le a rendezvény értékéből, sőt megmutatkozott, hogy a szakma és a közönség mennyire ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz. „Az idei esemény jelmondata: Múzeumok a múzeumban, hálózzuk be a múzeumot. A különböző intézmények sokféleségét, egyediségét tükröző rendezvényen megmutatkoznak a múzeumi hálózatok, a múzeumok pedig behálózzák az épületet szórakoztató, ismeretterjesztő, készségfejlesztő, tudományos programjaikkal” – fejtette ki a helyettes államtitkár.

A majális közönsége összesen 70 múzeum kiállításából kaphatott játékos, interaktív ízelítőt ezen a napon. Az érdeklődők az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum standjánál például készíthettek régi tantermeket ábrázoló maketteket, a Rendőrmúzeum standjánál megismerhették különböző korok egyenruháit, kvízt tölthettek ki, a Magyar Természettudományi Múzeum standjánál a mikroszkóppal ismerkedhettek, a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum standjánál pedig szebbnél szebb alkotásokat készíthettek.

Emellett ezen a napon lehetőség nyílt többek között arra is, hogy felpróbálják régi korok öltözékeit, megismerjék fegyvereit, páncélruházatot öltsenek magukra a vállalkozó kedvűek. Az interaktív bemutatók mellett különleges tárlatvezetések, családi programok, koncertek, tudományos kerekasztalbeszélgetések és gasztronómiai csemegék is várták a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.

A hagyományokhoz híven idén is a rendezvény keretében adták át Az év múzeuma és Az év kiállítása-díjakat. Előbbit a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, utóbbit a soproni Macskakő Gyermekmúzeum és közösségi tér állandó tárlata kapta.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben