Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Sára Botond: Folyamatosan újulnak meg a kerületi utak

További 250 millió forint jut út- és járdarekonstrukcióra

2018. május 18. péntek

A középületek, társasházak, közterületek, parkok rekonstrukciója mellett folyamatosan újulnak meg Józsefváros út- és járdaszakaszai is. „Feladat van bőven, de állunk elébe” – mondja Sára Botond alpolgármester, miközben azt magyarázza, hol és milyen munkálatok zajlanak éppen a kerületben. Az önkormányzat jó gazdálkodásának köszönhetően idén 3,3 milliárd forint pénzmaradvány keletkezett, ebből az eddigieken túl további 250 millió forinttal egészítették ki az út- és járdafelújításokra fordítható keretet.

A kerület egyik, részben macskaköves, már meglehetősen rossz állapotban lévő útszakasza a Tömő utcában volt, ahol jelenleg is folynak a munkálatok. „A Corvin-Szigony projekthez kapcsolódóan a környéken lévő útszakaszokat folyamatosan újítja fel az önkormányzat, melynek keretén belül megújult például a Bókay utca, készül jelenleg a Tömő, illetve hamarosan kezdődik a Práter és a Dobozi utcák rekonstrukciója” – sorolja Sára Botond alpolgármester, emlékeztetve, hogy 2013-ban indult a kerületben egy kiemelt útfelújítási program.

Tömő utca

„Akkor 22 út korszerűsítéséről, illetve azok megtervezéséről döntött a képviselő-testület, amelyek egy része mára már meg is valósult. Így például elkészült az említett Bókay János, az Alföldi, a Delej, a Mária, az Ötpacsirta, a Sárkány, a Százados, a Tisztes és a Vay Ádám utca.

Vay Ádám utca

Épül a Golgota utca és tér, a Bláthy Ottó, a Tömő utca, illetve elkészült az Asztalos Sándor, a Práter, a Tolnai Lajos utcák korszerűsítési felülvizsgálata. A munkálatok folyamatosak, szépen sorban a többi utcára is sor fog kerülni” – mondja Sára Botond.

Mint Józsefváros alpolgármestere lapunknak kiemelte: a 2018-as költségvetésben már eddig is több tétel szerepelt az útfelújításokra vonatkozóan, illetve a képviselő-testület a TÉR_KÖZ pályázat részeként korábban már döntött a Bródy Sándor, a Szentkirályi és a Rökk Szilárd utca egyes további szakaszainak rekonstrukciójáról, és megújul a Puskin és a Trefort utca is. „Ezeken túl a Blaha Lujza tér felújításához kapcsolódóan fővárosi forrásból újjászületik több, a térbe torkolló útszakasz, köztük a Somogyi Béla utca is” – magyarázza Sára Botond. 

Bókay utca

„A jó gazdálkodásnak köszönhetően rendelkezésre áll 3,3 milliárd forint, amelyből további 250 millió forintot tudunk útfelújításokra fordítani. Az egyik legégetőbb probléma az Asztalos Sándor utca teljes felújítása, erre mintegy 150 millió forintot szánunk” – emeli ki az egyik jelentős idei tételt az alpolgármester. Továbbá elindul a Bezerédj utca és a Salgótarjáni út rekonstrukciója is.

Intelligens gyalogátkelőhelyek és járdafelújítás

A közlekedésbiztonságot – főleg az idősek, gyermekek, családok szempontjából – jelentősen növelik az úgynevezett intelligens gyalogátkelőhelyek. Az autósok figyelmét itt zebrába épített ledsorok – amelyek akkor villannak fel, ha a gyalogos rálép –, jobban kivilágított átkelők és külön, sárgán villogó lámpa is felkeltik. A Smart City program keretében kísérleti jelleggel a Százados úton már működik ilyen – mondja Sára Botond –, és most 15 millió forint értékben döntött a képviselő-testület további három kialakításáról. Hasonló intelligens gyalogátkelőhely fog működni – kis módosításokkal – a Vajda Péter és a Deák Diák iskola közelében, illetve a Dologház utcánál, amelytől nem messze egy idősklub is található.

Alföldi utca

Kiemelt feladatként említi Sára Botond a kerületi járdák felújítását. „Az eredeti költségvetésünkben már szerepelt 20 millió forint erre a célra, amelynek felhasználása a nyáron meg is történik. A maradványpénzek kapcsán most további járdarekonstrukcióról döntöttük 50 millió forint értékben” – mondja az alpolgármester hozzátéve, hogy a felújítások a lakossági igényeket is figyelembe véve valósulnak majd meg. 

Fotó: Baranyai Attila, Huszár Boglárka, Senger Nikolett/Józsefváros újság