Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye

A józsefvárosi rendőrök nem konténerbe bújva végzik munkájukat

2018. május 19. szombat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a társszervekkel együttműködve – Budapest összes kerületében, beleértve ebbe Józsefvárost is, a szükséges erőkkel, eszközökkel biztosítja a közrendet és a közbiztonságot. A sajtóban megjelent nyilatkozattal ellentétben a fővárosi és a józsefvárosi rendőrök munkájukat aktívan, a kerületi lakosság érdekében, jól látható és érzékelhető módon, nem pedig konténerekbe bújva végzik.

A józsefvárosi rendőrök Budapesten a Diószeghy Sámuel utcában gyalogosan is, illetve gépjárművel megerősítve, 24 órában teljesítenek szolgálatot.

A valóság az, hogy a hivatkozott konténer, amely mobil kapcsolattartási pontként üzemel, már 2018 januárjában elkerült a Diószeghy Sámuel utcából, így fogalmilag is kizárt, hogy abban a „rendőrök elbújjanak”. A mobil kapcsolattartási pont jelenleg Józsefvárosban, a Százados negyedben van elhelyezve, amelyet a rendőrök nem „búvóhelyeként”, hanem eredeti rendeltetésének megfelelően a lakossággal való kapcsolattartásra használnak. 

A rendőrség Józsefvárosban a kerület egészét térben és időben lefedve, folyamatos jelenlétet biztosít, mely egy szakmai alapon végzett bűnügyi és rendészeti célirányos tervező munka eredménye és nem megbeszélés tárgya.

A magyar büntetőjog a kábítószer birtoklását, beleértve ebbe a fogyasztást is, illetve a kábítószer terjesztését bünteti. A rendőrség, mint jogalkalmazó és bűnüldöző hatóság köteles a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzésére, megszakítására, valamint az ilyen jellegű bűncselekményt elkövetőket elfogni.

Tekintettel arra, hogy a kábítószer fogyasztása, birtoklása és terjesztése a hatályos törvények szerint bűncselekményt valósít meg, így a rendőrség köteles fellépni a közterületi kábítószer-fogyasztás, az azokhoz kapcsolódó egyéb bűncselekmények, illetve a fogyasztást elősegítő programok ellen.

Budapest és Józsefváros közrendje, közbiztonsága stabil, szélsőségektől mentes, melyet alátámasztanak az évek óta javuló bűnügyi statisztikai adatok is. Józsefvárosban, az utóbbi években lényegesen csökkent a regisztrált, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, és folyamatosan nőtt az állampolgárok szubjektív közbiztonság érzete, illetve a közterületi szolgálati órák száma is.

A rendőrség gyakorlata következetes. Tevékenységét kizárólag a törvények szerint végzi, melyet nem befolyásolnak a sajtóban megjelent nyilatkozatok.​

Forrás: police.hu

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben