Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Időszakosan tilos a parkolás

Ezeket az utcákat takarítják a hétvégén

2018. június 07. csütörtök

Június 9-én (szombaton) a Teleki tér egy részén, a Szentkirályi és a Reguly Antal utca egy-egy szakaszán, június 10-én (vasárnap) pedig a Teleki tér másik felén, a Kálvária utcában és a Bacsó Béla utcában út-és járdafelületeket takarítanak önjáró takarítógépekkel. A megjelölt időszakokban – legfeljebb két órán keresztül – ezeken a területeken tilos parkolni.

Tisztelt Gépjárművezetők!

A Józsefvárosi Önkormányzat, egyik legfőbb célkitűzésének megfelelően, kiemelt figyelmet fordít a kerületi terek, parkok s utcák köztisztaságának fokozására.

E cél megvalósítása érdekében a Képviselő-testület a 2018. évben minden korábbinál nagyobb összeget fordít a köztisztaságra, valamint elfogadásra került a köztisztasági program is, amely a kerületi lakosok tisztább és élhetőbb  környezetének elérését tűzte ki feladatul.

A program kiemelt eleme a kerületi utak út- és járdafelületeinek takarítása, amely feladat hatékonyságát az ún. önjáró takarítógépek kapacitási lehetőségeinek maximális kihasználása biztosítja akként, hogy a takarításra előre kijelölt utcákban a gépjárművek rövid ( maximálisan 2 óra ) időszakra ne parkoljanak.

Fentiek alapján kérjük a gépjárművezetők szíves közreműködését abban, hogy:

június 9-én (szombaton):

8.00–10.00, Teleki tér 15-25., páratlan oldal és a tér felőli oldal

10.00–12.00, Szentkirályi utca 44-48., páros és páratlan oldal

12.00–14.00, Reguly Antal utca 41-59., páros és páratlan oldal

június 10-én (vasárnap):

8.00–10.00, Teleki tér 1-010., és a piac felőli oldalak

10.00–12.00, Kálvária utca

12.00–14.00, Bacsó Béla utca

a parkolásra kijelölt helyeken gépjárműveikkel ne parkoljanak le!

A fenti kérés be nem tartása esetén felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendőrség által ideiglenes forgalomkorlátozást elrendelő megállni tilos, illetve kiegészítő közúti közlekedési jelzőtáblákkal felszerelt utcákban-és utcaszakaszokon, a tilalom idején az ott parkoló gépjárművek elszállításra kerülhetnek.

Együttműködésüket és türelmüket megköszönve:

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat nevében,

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága