Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Az idén 800 millió forint jut közbiztonságra

Folyamatos lépések a közbiztonság és köztisztaság javítása érdekében

2018. június 08. péntek

Az elmúlt években a Józsefvárosi Önkormányzat állami segítséggel több mint 5 milliárd forintot fordított a kerület közbiztonságának javítására. Ennek is köszönhetően az elmúlt 8 évben felére csökkent az elkövetett bűncselekmények száma, a lakosság szubjektív biztonságérzete pedig jelentősen javult. „A munka folyamatos, az idei évben a 3,3 milliárd forintos pénzmaradványból további 100 millió forintot fordítunk a rend megőrzésére, ami azt jelenti, hogy az idén mintegy 800 millió forint jut a kerületben erre a területre” – mondja Sára Botond alpolgármester, hozzátéve, hogy az idei év fő feladata a közbiztonság mellett a köztisztaság javítása.

Mint az alpolgármester mondja: az önkormányzat elkötelezett a kerületi lakosok biztonságának védelme, a közrend és a közbiztonság fenntartása, javítása iránt, aminek érdekében az elmúlt években jelentős lépések történtek. „2010 óta – a magyar állam segítségével – az önkormányzat több mint ötmilliárd forintot fordított közbiztonság javítására, aminek ma már nem csak statisztikákban látható eredménye van. Messziről indultunk, az eredményekhez a jelentős anyagi beruházások mellett szervezeti átalakításra is szükség volt.

Jelenleg egy olyan rendőrkapitánya van a kerületnek, aki egy hatékony, ütőképes, látványos eredményeket felmutatni tudó, jól működő rendőrséget hozott létre. A rendőrség megerősítése mellett önkormányzati segítséggel létrejött a kerületi polgárőrség, illetve mind létszámában, mind eszközállományában meg kellett erősíteni a közterület-felügyeletet. Munkájukat segíti a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum is, amely szakmai segítséget kínál szakemberek bevonásával” – sorolja az alpolgármester.

Az önkormányzat minden évben mintegy 700 millió forintot fordít közbiztonságra. „Ezt idén a 3,3 milliárd forintos maradványpénzből további 100 millió forinttal egészítettük ki, igyekszünk a kerületi rendőrség legtöbb kérését teljesíteni” – mondja az alpolgármester. Hozzáteszi: nagyot lendített a rendőrség munkájában – és a közbiztonság javításában – a 2014-ben megújult térfigyelő kamera-rendszer, amelyet azóta is fejlesztettek, bővítettek, és mára szinte lefedi a teljes kerületet.

„Az elmúlt években a jelentősen növeltük a rendőri jelenlétet a kerületben, illetve az önkormányzat támogatásával létrejött a körzeti megbízotti rendszer. Ma már kmb-irodák működnek a Corvin sétányon, a Palotanegyedben, a Százados negyedben és a Magdolna negyedben, illetve egy kontaktpont is nyílt a Népszínház utcában. „A képviselő-testület a közelmúltban döntött arról is, hogy a következő kmb-iroda a Losonci negyedben nyílik majd meg, illetve létrehozunk egyet az Orczy negyedben is” – sorolja Sára Botond. A közeljövőben pedig ennek a mintájára létrejön az önkormányzati rendész megbízotti rendszer is, akikhez szintén bizalommal fordulhatnak a lakosok.

„A felsorolt beruházásoknak, szervezeti átalakításoknak köszönhetően az elmúlt 8 évben felére csökkent az összes elkövetett, kétharmadával pedig a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, egyharmadával javult a nyomozások eredményessége, és mindezeknek köszönhetően felmérések szerint jelentősen nőtt az itt élők biztonságérzete” – mondja az alpolgármester, hozzátéve: mindez azt üzeni, hogy a kerületben nem érdemes bűncselekményt elkövetni, mert a tettes úgyis rendőrkézre kerül.

Együtt a köztisztaságért

Lakossági visszajelzések alapján a közbiztonság javítása mellett a másik legfontosabb feladat a köztisztaság javítása. „A 2018. évi költségvetésben minden korábbinál nagyobb forrást biztosítottunk a köztisztasági kiadásokra, ez az összeg meghaladja a 700 millió forintot. „Az idén 100 millió forintot fordítunk takarítóeszközök, gépek beszerzésére. A 3,3 milliárd forintos pénzmaradvány terhére pedig további 100 millió forint jut a közterületek takarítására” – mondja az alpolgármester. A kerületben május elején indult a Takarítási és köztisztasági program, amelynek részeként augusztus végéig minden hétvégén takarítógépek járják a kerület utcáit, járdáit. „Ezért arra kérjük az autósokat, hogy figyeljék a kihelyezett táblákat, információkat, hogy segítségünkre legyenek abban, hogy ez meg is tudjon valósulni” – mondja Sára Botond. Mint az alpolgármester kiemeli: sok az illegális szemétlerakás is Józsefvárosban, sőt, arra is akad példa, hogy más kerületekből hordják ide a hulladékot. „A közterület-felügyelet kiemelt feladata az idén, hogy ezt a jelenséget számolja fel, legalábbis jelentősen szorítsa vissza” – mondja az alpolgármester.

Ugyanakkor mindenkinek tudnia kell, hogy a kerület tisztán tartása közös feladat, amelyből a főváros és az önkormányzat mellett a társasházaknak és a józsefvárosi üzleteknek is ki kell vennie a részét: a hozzájuk tartozó járdaszakaszt nekik kell takarítaniuk. A képviselő-testület döntésének köszönhetően megduplázzák a közterületeken lévő hulladékgyűjtők, és növelik a kutyapiszok gyűjtők számát. Az alpolgármester elmondta: a tervek szerint elismerésben részesítik majd azokat a házakat, ahol rendben tartják környezetüket, hozzátéve: ha mindenki elvégzi a feladatát, nagyot léphetünk előre a köztisztaság területén is.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben