Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

A Ludovika Campuson rendezik a versenyt

I. Öttusa Egyetemi Világbajnokság Józsefvárosban

2018. július 04. szerda

Kedden rajtolt az első Öttusa Egyetemi Világbajnokság a Magyar Öttusa Szövetség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség szervezésében, amelyet a Ludovika Egyetemi Campuson rendeznek meg. A megmérettetésre tizenhét országból érkeztek versenyzők, akik úszásban, vívásban, lovaglásban, illetve kombinált számban – lézeres lövészet és futás – mérik össze erejüket.

Az országok ünnepélyes bevonulását követően Dr. Kovács Gábor, az NKE oktatási rektorhelyettese köszöntőjében hangsúlyozta: campusukat úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen különböző sportágak versenyeinek megrendezésére.

Hozzátette: két szlogenjükhöz híven – „sportos egyetem” és „az együttműködés egyeteme” – szeretnének együttműködni hazai és nemzetközi sportszervezetekkel. Emlékeztetett arra, hogy az NKE elődje a magyar öttusa bölcsője: az 1927-es versenyen a vívás és a futás számoknak adott otthont.

„Azóta kilencven év telt el, mialatt sok változáson ment keresztül az öttusa és az egyetem is, de ezen a héten újra egymásra találtunk” – mondta Kovács Gábor. Beszéde zárásaként sok szerencsét, sok szurkolót és kellemes időtöltést kívánt a versenyzőknek.

A rektorhelyettes után Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke és Hilkka Pöyhönen, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség Végrehajtó Bizottságának tagja is köszöntötte a résztvevőket, majd Fábián László olimpiai bajnok öttusázó megnyitotta a világbajnokságot.

Miután a versenyzők és a bírok is letették esküjüket, a megnyitót az Élő Kultúráért Táncegyüttes és Zenekar produkciója zárta.

A vasárnapig tartó versenyen a résztvevők úszásban, vívásban, lovaglásban, illetve kombinált számban – lézeres lövészet és futás – mérik össze erejüket.

Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság