Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

A közösség mindennél fontosabb

Ötéves a Társak a Teleki Térért Egyesület

2018. augusztus 10. péntek

Józsefváros vezetése elkötelezte magát kerületünk gyökeres megújítása mellett, és célul tűzte maga elé a nagy múltú, egykor méltán büszke városrész újbóli felemelkedését. A munka jelenleg is folyik, ám mindez önmagában kevés volna, hiszen az épített környezet – bár kétségtelenül nagyon fontos – nem minden. A szépülő épületeket, utcákat, tereket meg kell tölteni élettel, amihez nem pusztán lakókra, de közösségekre van szükség. Erre a misszióra alakult meg öt éve a Társak a Teleki Térért Egyesület, és kijelenthetjük: munkájuk meghozta gyümölcsét. A megszépült Teleki térre rá sem lehet ismerni – amelyben nekik is nagy szerepük van –, programok követnek programokat és egy összetartó szomszédság kovácsolódott a szemünk előtt az elmúlt fél évtizedben.

A Teleki tériek története olyan, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva: egyesületük igazi spontán, a lakók köréből indult kezdeményezés, tagjaik önkéntesen, pusztán a segíteni akarás vágyától hajtva kezdték el a munkát – és teszik a dolgukat azóta is.

Igazság szerint a mostani tagok – a környék lelkes lokálpatrióta lakói – a Teleki tér megújulását megelőző ötleteléseken találkoztak, mikor az „Új Irány” csoporttal együttműködve, helybeliek és szakemberek együtt álmodták meg a tér új arculatát és funkcióit.

Ám ez a közös munka annyira jól sikerült, hogy úgy gondolták, nem állnak itt meg, egyesületet alapítanak, végigkövetik és segítik a munkálatokat, sőt – gondolták – azok befejezte után is várnak még rájuk feladatok. És milyen jól gondolták! A tagok pedig az átadás óta úgy gondozzák a Telekit, mintha a sajátjuk lenne – mert valójában annak is érzik. Óvják, programokat szerveznek, tisztán tartják: egy 91 éves tagjuk, Csizmadia Györgyné, Marika néni a mai napig lejár gyomlálni, ha észreveszi, hogy felütötte a fejét valahol a gaz. Egyszóval a térnek van gazdája, és ez meg is látszik rajta.

„Kezdetben nem is gondoltunk arra, hogy egyesületet alapítsunk” – emlékszik vissza Feicht Rezsőné Marika, az egyesület elnöke. „Ez az öt év arra volt jó, hogy megismerjük egymást, és lerakjuk az alapjait a közösségnek. És természetesen a tanulás időszaka is volt, hiszen minden egyes megszervezett eseményből okultunk, mert ne feledjük, mi amatőrök vagyunk – legalábbis azok voltunk az elején. Mára azért – több, mint száz rendezvénnyel a hátunk mögött –, szereztünk némi rutint” – mondja mosolyogva az elnök.

„A mi egyesületünk a szeretetre épül, de egy közösséget nem is tarthat össze a kényszer. Amellett, hogy együtt dolgozunk, napi szinten kapcsolatban álló baráti társaság vagyunk. Legalább két tucat tagunkat kellene név szerint megemlítenem, akik rengeteget tettek az elért sikerekért az elmúlt években. Emellett nagyon jó kapcsolatot ápolunk a kerület vezetésével is, sok támogatást és bizalmat kaptunk tőlük a közös munkához. Gondolom, ők is látják, hogy mi Józsefvárosért, és szűkebb otthonunkért, a Telekiért dolgozunk – és persze a jövő generációért, aki itt fog majd élni.”

És a munka gőzerővel zajlik: minden korosztály számára szerveznek programokat a téren, az egyesület együttműködik a környék iskoláival, óvodáival, de a helyi nemzetiségek is lehetőséget kapnak időről-időre, hogy megmutassák magukat a Teleki téri pódiumon. Ami pedig elengedhetetlen és idén sem lesz másként: szeptemberenként nagyszabású eseménysorozattal ünneplik meg a tér elkészültének évfordulóját.

Fotó: Társak a Teleki Térért Egyesület/Józsefváros újság archív