Irinyi János a magyar kémiatörténet kiemelkedő tudósa, 1817-ben született a Bihar vármegyei Nagylétán, ami ma a Létavértes nevet viseli. Debrecenben, Bécsben és Berlinben tanult, és miután 1839-ben hazatért, a magyar tudományos élet jeles képviselőjeként több értekezést és könyvet jelentetett meg a kémia tárgykörében. A szabadságharcban testvérével, Józseffel – akit a márciusi ifjak között tartunk számon – részt vett a 12 pont megfogalmazásában, és Kossuth Lajos megbízásából a nagyváradi lőpor- és ágyúgyárat vezette, amiért a bukás után bebörtönözték. Szabadulását követően visszatért szülőföldjére – a gyufagyárat már 1848-ban eladta –, ahol új földművelési módszereket honosított meg, azonban eladósodott, és más területen keresett állást.

Az egykori gyufagyára helyén emelt épület falán látható az emlékműve, amelyet 1936-ban állított az Irinyi János Emlékmű Bizottság, amely két évvel korábban jött létre. A megbízást Horvay János kapta, akinek az életművében a Kossuth-szobrok, valamint a síremlékek jelentős részt foglalnak el.

Az Irinyi-emlékművön egy konzolon álló életnagyságú, könnyedén formált, majdnem teljesen meztelen fiatal férfialak látható, aki bal kezével egy hasábra könyököl. Előtte papírlapok, és az előtte lévő mozsárban keveri, őrli a vegyszereket. A figura szimbolikus alak, nem a tudós portréja, inkább a tudomány: azon belül a kémia megtestesítője. 

Ez a megoldás az emlékműszobrászatban újszerű és jól mutatja a szobrász síremlékek mintázásában való jártasságát, ahol gyakran ehhez hasonlóképpen, egy-egy szimbolikus alak helyettesítette az elhunyt alakját, így a műnek általánosabb jelentést adva. Az emlékmű felirata emiatt nagyobb szerepet kap, mert ez teszi konkréttá, hogy kinek az emlékezetének megőrzésére született meg az alkotás.

Horvay János sírszobraiból a kerületünkben levő Fiumei úti Nemzeti Sírkertben több is megtalálható.

Ludmann Mihály, művészettörténész

Fotó: Nedbál Miklós/Józsefváros újság