Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

X. Magdolna Napok

Családi programok és népszerű fellépők a Mátyás téren

2018. szeptember 02. vasárnap

Immár tíz éve hagyományosan a nyár végén rendezik meg a Magdolna Napokat a Mátyás téren. Ezúttal sem volt másként: a vidám családi esemény első napján, augusztus 31-én népszerű fellépők szórakoztatták a közönséget, szeptember 1-én pedig színes gyermekprogramokkal készültek a szervezők, a Kesztyűgyár Közösségi Ház munkatársai.

Már péntek délután sokan kilátogattak a Mátyás térre. Nem is csoda, hiszen a hagyományosan jó hangulatú Magdolna Napokat mindig nagy érdeklődés kíséri. A fellépők sorát a Dance Force tánccsapat nyitotta meg. A környékbeli fiatalokból álló csoport – amely hétről hétre a Kesztyűgyár Közösségi Házban gyakorol – előadása óriási sikert aratott.

A Ruby Harlem zenekar másodikként lépett színpadra. A nyolctagú formáció – zenéjében az amerikai soul, r&b, pop és gospel stílust ötvözi – dalai főként a szerelemről és az emberi kapcsolatokról szóltak. A műsorszámok között gólyalábas bohócok szórakoztatták a közönséget, a gyermekek nagy örömére.

Az est sztárfellépője – az X-faktor tehetségkutató műsor harmadik szériájának győztese – az Oláh Gergő nevével fémjelzett Roma Soul együttes volt, amely a modern hangzásokat kiválóan ötvözi a tradicionális roma zenei stílussal. A saját dalokkal és feldolgozásokkal érkező zenekar fergeteges hangulatot varázsolt a Mátyás térre: a közönség együtt énekelte a népszerű dalokat az előadókkal. Az estét tűzijáték koronázta meg.

„Az idei előadókat úgy válogattuk ki, hogy csak élőzene legyen a színpadon, valamint minden fellépő egyórás színvonalas műsorral készült a közönségnek” – mondta el lapunknak Pál Enikő, a Kesztyűgyár szakmai igazgatója.

„A Ruby Harlemet kicsit a saját zenekarunknak is tekintjük, hiszen ők már több mint egy éve intézményünkben próbálnak, hozzájuk hasonlóan a Dance Force tánccsapat is közel áll hozzánk, ők a hét minden napján nálunk gyakorolnak” – folytatta. Pál Enikő arról is beszélt, hogy idén tematizálták a Magdolna Napokat: a péntek a színpadi produkcióké, a szombat pedig a családi programoké volt.

Móka és kacagás kicsiknek és nagyoknak

Az eseménysorozat második napján játékos programok csalogatták a Mátyás térre a gyermekeket, családokat, amelyhez délelőtt a Józsefvárosi Cigányzenekar teremtett vidám hangulatot muzsikájával, délután pedig a Zimezum Zenekar interaktív műsorán lehetett mókázni.

A legkisebbekre is gondoltak, ők a babasarokban kúszhattak, mászhattak, míg a nagyobbakat az ugrálóvár vagy épp az akadálypályás csúszda izzasztotta meg.

A furfangos csudavilág eszközeivel érdekes kísérleteket, eszközöket lehetett kipróbálni, például a sötétkamrát, de volt egy óriás nagyító lencse is. De számos ügyességi játék, óriás buborék, vetélkedő is lefoglalta a résztvevőket.

Ha elfáradtak a gyerekek, a kézműveskedhettek, a kreatív sarokban csendesedhettek el és alkothattak, vagy az arcfestőknél választhattak egy vidám mintát maguknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy bűnmegelőzési autóbusszal és négy munkatársával  a térre látogatott, ahol a gyereket és szüleiket is rendőrségi kvíz játékkal, ismeretbővítő anyagokkal szórakoztatták és számos ajándékot is hoztak az érdeklődőknek. A vakáció utolsó hétvégéje egy igazán vidám eseménnyel telt el a Mátyás téren, hétfőn pedig becsengetnek, vár mindenkit az óvoda és az iskola.

Fotó: Baranyai Attila, Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben