Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Lakossági egyeztetés

Sportcélú beruházások a volt Józsefvárosi pályaudvar területén

2018. szeptember 11. kedd

Jövő évben rendezik meg a Maccabi Európa Játékokat, amelynek az egyik helyszíne az egykori Józsefvárosi pályaudvar területén létesülő sportközpont lesz. A Józsefvárosi Önkormányzat további sport és rekreációs célú funkciókat szeretne a helyszínen. Ezek megvalósításához szükséges Budapest Főváros Rendezési Szabályzatának, Településszerkezeti Tervének, valamint az egykori pályaudvar területére vonatkozó Kerületi Építési Szabályzatnak a módosítása.

A módosításokat lakossági fórumon ismertették a Főpolgármesteri Hivatalban, amelyen jelen volt Iványi Gyöngyvér, Józsefváros főépítésze is. A dokumentumok módosítását az Urbanitás Tervező és Tanácsadó Kft készíti el. Vojnits Csaba ügyvezető, felelős tervező a fórumon ismertette az elképzeléseket, valamint azok hátterét és előzményeit, melyek a tervek elkészítésének alapjául szolgáltak. Elmondta: a volt Józsefvárosi pályaudvar 2005. decemberi bezárása óta több elképzelés született.

A 2019-es Maccabi Európa Játékok keretén belül a Józsefvárosi Sportpálya Udvar területén kültéri sportpályákat, illetve a sportfunkciókat kiszolgáló, vagy ahhoz kapcsolódó épületeket (lelátó, edzőtermek, öltöző, közösségi terek, stb.) terveznek. Emellett a Józsefvárosi Önkormányzat a Sorsok Háza és a tervezett sportpálya közti részen szintén sport és rekreációs beruházások megvalósításának támogatásáról döntött, köztük a Magyar Kézilabda Szövetség által támogatott kézilabda csarnokról, valamint strand és gyógyfürdő megépítéséről. A lakossági fórumon lehetősége nyílt a kerületi lakosoknak és civil szervezeteknek kifejteni véleményüket, meglátásaikat.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben