Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Koncertek, ajándékok, játszótéri programok

Családi nappal indul az Orczy negyed rehabilitációja

2018. szeptember 25. kedd

Kezdetét veszi az Orczy negyed komplex rehabilitációja 2,5 milliárd forintból. A program – amely 2018 és 2021 között valósul meg – családi nappal rajtol szeptember 29-én, 14 órától a Kálvária téren. A rendezvényen fellép többek között L.L. Junior, a Mézengúzok Gyermekzenekar, előadást tartanak a Turay Ida Színház művészei, valamint játszótéri programokkal, kézműves sarokkal és sok-sok ajándékkal várják a józsefvárosi családokat.

A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete 2016-ban döntött az Orczy Negyed Városrehabilitációs Program elindításáról, amelyhez kettőmilliárd forint pályázati forrást nyert. Ezt az önkormányzat – a kerület felelős gazdálkodásának köszönhetően – rendelkezésére álló maradványpénzből 500 millió forinttal egészítette ki. A 2,5 milliárd forintból megvalósuló program arra fókuszál, hogy a városrészben emelkedjen a munkahelyek száma, javuljanak a lakhatási körülmények és a közbiztonság.

A projektben önkormányzati épületek megújítása, lakások korszerűsítése, zöldudvar-program mellett a társadalmi programok is fókuszba kerülnek. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a felzárkóztatásra, a bűnmegelőzésre, a drogprevencióra, a szakképzésre és a gazdaságélénkítésre.

A programindító családi napon, szombaton 14 és 20 óra között – amellett, hogy az információs sátrakban érdeklődni lehet a projekt részleteiről – játszótéri gyermekprogramok, ping-pong, csocsó, kézműves foglalkozás, arcfestés, babasarok és sok ajándék várja az érdeklődőket.

A színpadon fellép a Józsefvárosi Cigányzenekar, a Mézengúzok Gyermekzenekar, a Dance Force táncosai és L. L. Junior. A Turay Ida Színház művészei előadással készülnek a látogatóknak.

A projektben közreműködik a RÉV8 Zrt., A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ, a Moravcsik Alapítvány, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt., a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., a Józsefvárosi Közterület-felügyelet, a Józsefvárosi Polgárőrség és KÖTE, a Budapest VIII. kerületi Rendőrkapitányság, a Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség, a Társak a Teleki térért Egyesület, a JóMa Egyesület, a F.E.CS.K.E. egyesület, a Hazavárunk Alapítvány, a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete, a MEJOK Alapítvány és az MTK sportklub.

Fotó: Józsefváros újság/archív        

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben