Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Földút helyett aszfaltburkolat

Modernizálták a Salgótarjáni utat a MÁV-telepen

2018. szeptember 26. szerda

A Salgótarjáni út MÁV-telepi szakasza földút volt korábban, most megtörtént az utca modernizálása: aszfalttal burkolták le az úttestet, járdát építettek ki, valamint behajtókat, illetve parkolóhelyeket alakítottak ki a lakóépületek előtt. „A mintegy 32 millió forintos beruházás a lakókkal folyamatosan egyeztetve valósult meg” – hangsúlyozta lapunknak Sára Botond polgármester.

Régi vágya teljesült az itt élőknek – és a kerület vezetésének is – a Salgótarjáni út ezen szakaszának modernizálásával. Mint arra Sára Botond is kitért, ez volt az egyik utolsó földút Józsefvárosban: áldatlan állapotokkal minden tavasszal és ősszel, az esős időszakokban.

„Úgy vélem, végre sikerült európai körülményeket teremteni. A felújítás során folyamatosan egyeztettünk a környékbeliekkel, a lakosok jelezték, mit szeretnének. A csaknem 32 millió forintos beruházás részeként a csapadékvíz-elvezetési rendszert is kiépítették, amit a már korábban ugyancsak önkormányzati támogatásból elkészült csatornarendszerbe kötöttek be. Teljesen új aszfaltburkolatot kapott az útszakasz, minden kapubejáratnál térköves beállókat alakítottak ki, új járda épült, az út közvetlen környezetében a zöldfelületet is rendezték. Tervben van még idén ősszel további fák elültetése a főváros faültetési programjának keretében” – emelte ki a polgármester.

A Salgótarjáni út mellett az Asztalos Sándor utcát is korszerűsítik a közeljövőben. „A tervezési szakasz hamarosan lezárul, és megkapjuk a szükséges engedélyeket. A munka megkezdése az időjárástól is függ, de már az idén elindulhat, erre biztosítottunk a költségvetésben 150 millió forintot. Az utca a Salgótarjáni utca és a Kerepesi út között teljes hosszában megújul” – tájékoztatott Sára Botond.

Teljesen megújult az utcaszakasz

A Salgótarjáni út érintett szakaszán érintett szakaszon a teljes pályaszerkezetben megújult az úttest, és kiépítették a csapadék elvezetését. Ez utóbbit úgynevezett drénszegélykővel oldották meg, amely az egész szakaszon, egyenletesen elnyeli és kivezeti csapadékvizet a Szemafor utcában található befogadó csatornába.

Rendezték az utca végén található elvadult területet, gépjárműforduló épült, valamint aszfaltos gyalogos kapcsolat az Asztalos Sándor utcai villamosmegállóhoz. Továbbá minden lakóépület előtt szükséges nagyságú burkolt behajtó és parkolófelület épült. 

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság