Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Késsel rabolt

Pénzt követelt, félórán belül elfogták

2018. október 16. kedd

A józsefvárosi rendőrök fél órán belül elfogták azt a férfit, aki kétszer is késsel rabolt a VII. kerületben. Az elkövetőt felfegyverkezve elkövetett rablás és kábítószer birtoklása bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték letartóztatását.

A 20 éves N. V. Ábrahám egy járókelőtől kért pénzt október 14-én délelőtt a VII. kerületi Huszár utcában. Amikor a férfi közölte, hogy nem tud neki pénzt adni, az elkövető elővett egy kést és megfenyegette. Az áldozat beszaladt egy közeli üzletbe segítséget kérni, a tettes pedig elfutott.

A bejelentést követően a józsefvárosi rendőrök a kábítószer befolyásoltsága alatt álló elkövetőt fél órán belül elfogták a Blaha Lujza téren.

A rendőrök megállapították, hogy a férfi október 4-én délután Erzsébetvárosban, a Bethlen Gábor utca és a Péterffy Sándor utca kereszteződésében egy másik férfit is leszólított, tőle szintén pénzt követelt. Amikor a sértett közölte, hogy kevés pénz van nála, az elkövető az óráját is elvette.

A rendőrök N. V. Ábrahámot előállították a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett rablás és kábítószer birtoklása bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki és – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték letartóztatását. A fotó illusztráció.

Forrás: police.hu

Fotó: Józsefváros újság/archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben