Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

45 éve Józsefváros lakója

Isten éltesse a 90 éves Magdi nénit!

2018. november 13. kedd

Bokodi Magdolna 45 éve él Józsefvárosban. Annak a Szűz utcai szecessziós háznak a legidősebb lakója, ahol az Igazi Mikulás című filmet forgatták Cserhalmi György főszereplésével. Ezt a színes-szagos hírt, az ünnepelt unokájától, Krisztiántól tudtuk meg, de mi mégsem ezen ámultunk el leginkább, hanem Magdi néni szellemi frissességén. A nemrégiben 90. életévét betöltött idős hölgyet Sántha Péterné alpolgármester asszony egy csokor virággal, egy doboz bonbonnal, valamint az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt oklevéllel köszöntötte.

A Csákberényben született ünnepeltünk három testvérével, a népmesékbe illő hétpróbákban gazdag gyermekkorral indult el a nagybetűs életbe. Már ötéves korában bevonta édesanyja a munka keserédes világába. „Szegények voltunk, minden fillér az életben maradást jelentette. Csuhéból készítettünk kis táskákat, amiket aztán Székesfehérvárra a piacra vittük eladni” – elevenítette fel a korai éveket Bokodi Magdolna. „Kora hajnalban keltünk és 24 kilométert meneteltünk az útszélén. Reggel 7 órakor már a piacon árultunk, aztán indultunk vissza. Most is nehezen hiszem el, hogyan tudtam az apró kis lábaimmal 48 kilométert megtenni hetente többször, éveken át” – folytatta a múlt idézést Magdi néni. 

Ezt a kitartást és erőt, hosszú életútja során többször is elő kellett vennie varázsbatyujából. Ha kellett beállt cselédnek, vagy az urakhoz dadának, kislánya, Mária érkezése előtt a Csillaghegyi Lenárugyárban fonóként dolgozott. A Szőlészeti Kutatóintézetben 20 éven keresztül raktáros volt, végül az Élelmiszeripari Kutatóintézetből gépkönyvelőként ment nyugdíjba. Két unokája van, Krisztián egy lakással lakik arrébb, így sokat tud Magdi néni mellett lenni, beszélgetni, segíteni neki a mindennapokban.

„Egy-egy ilyen életutat végighallgatva mi is gazdagabbak leszünk. Magdi néniben csodálatra méltó a nyitottsága, a szellemi frissessége, és, hogy ennyi nehézség után sem veszítette el a pozitív életszemléletét” – emelte ki Sántha Péterné. „Idősbarát kerületként fontos, hogy megbecsüljük az időseinket, és az év minden napján gondoljunk rájuk, egy-egy jeles alkalommal pedig hálánkat is kifejezhessük” – tette hozzá az alpolgármester asszony. 

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben