Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Szeretet és összetartás

Húszéves a keresztény értelmiségiek józsefvárosi csoportja

2018. november 14. szerda

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) józsefvárosi csoportja 1998 novemberében alakult meg. A példaértékűen összetartó és szeretetteli közösség a Szent József-templomban bemutatott szentmisével, majd az azt követő, ünnepi hangulatú találkozóval emlékezett meg a kerek születésnapról. A jeles alkalomból megtartott rendezvényen részt vett Sántha Péterné, kerületünk alpolgármestere is.

Az ünnepség kezdeteként Michels Antal plébános celebrált ünnepi misét a Szent József-templomban, melyen többek között a szeretet és az alázat erejére hívta fel a figyelmet, és megemlékezett azokról is, akiknek fontos szerep jutott a KÉSZ életében, de ma már nem lehetnek köztünk.

A szentmise után a plébánián folytatódott a születésnapi ünnepség. Péchy Mária, a KÉSZ józsefvárosi csoportjának elnöke egy diavetítéssel illusztrált beszámoló keretében ízelítőt adott a csoport által nyújtott változatos programkínálatból.

A tudományos előadások mellett többek között a családias hangulatú filmvetítések, a közös múzeum- és színházlátogatások, illetve az évente megszervezett, Kárpát-medencét bejáró háromnapos kirándulások nemcsak élményt nyújtanak a tagoknak, de erősítik a közösség összetartó erejét is.

Makláry Ákos parókus, a KÉSZ országos központjának vezetője beszédében kiemelte, hogy a csoport által az elmúlt húsz évben létrehozott értékek nemcsak a tagok mindennapi életébe épültek be és tették őket gazdagabbá, de a környezetükben is sokan részesültek ennek pozitív kisugárzásából.

Az ünnepi találkozón jelen volt és beszédet mondott Dr. Galgóczy Gábor, a KÉSZ országos csoportjának társelnöke, valamint Bajzáth Ferenc atya, a KÉSZ józsefvárosi csoportjának megalapítója, aki beszédében felidézte Csanád Béla történész emlékét, illetve azt a folyamatot, melynek köszönhetően megszületett a KÉSZ. Az ünnepséget egy baráti, családias hangulatú fogadás tette teljessé, amiről nem hiányozhatott a születésnap örömére készült torta sem.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben