Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Főhajtás Kölcsey Ferenc emléktáblájánál

2019. január 18. péntek

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. Ebből az alkalomból fejet hajtunk minden alkotó előtt, aki valamilyen módon gazdagította a magyar kulturális palettát. Józsefváros vezetése hagyományosan a Kölcsey utcában, a költő emléktáblájánál tartott megemlékezést, ahol Sára Botond polgármester helyezett el pénteken koszorút. A megjelentek előtt Benkő Péter színművész szavalta el a Himnuszt.

A Kölcsey utca 1. szám előtti emléktáblánál a megemlékezésre a józsefvárosi lakosok mellett a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola harmadik osztályos tanulóinak egy csoportja is megjelent.

Sára Botond polgármester a résztvevőket emlékeztette arra, hogy A magyar kultúra napja egyben a Himnusz megszületésének napja is, amely a magyar nép fohásza Istenhez. Hozzátette: ezért hálásak lehetünk a reformkor egyik legnagyobb költőjének, Kölcsey Ferencnek.

Az ünnepségen Benkő Péter elszavalta a Himnuszt.

A kétszeres Jászai Mari-díjas színművész felhívta a gyermekek és a megjelentek figyelmét a mű egyik legfontosabb részére: „Hányszor támadt tenfiad, szép hazám kebledre, s lettél magzatod miatt, magzatod hamvvedre”. Mint mondta: ezt úgy lehet értelmezni, hogy ahányszor saját hazájára támadt egy nép, annak mindig szomorú vége lett.

A magyar kultúra napja alkalmából szervezett megemlékezés záróakkordjaként Sára Botond megkoszorúzta a Kölcsey-emléktáblát, majd közös főhajtással tisztelegtek a költő emléke előtt. 

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük annak emlékére, hogy – az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött kézirat szerint – Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le szatmárcsekei kúriájában a Himnuszt, amely A magyar nép zivataros századaiból alcímet kapta.

A Himnusz kézirata és kottája (Forrás: wikipédia)

Ebből az alkalomból országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak, hogy felhívják a figyelmet kulturális örökségünk fontosságára.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben