Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Akik az időseket és elesetteket segítik

2011. november 17. csütörtök

A Szociális Munka Napja alkalmából évről évre díszünnepély keretén belül köszöntik a Józsefváros szociális ellátórendszerében dolgozó szakembereket. Ez a nap jó alkalom arra, hogy a szakterület felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak. Az idei elismeréseket a Polgármesteri Hivatal nagytermében adták át, több mint 100 vendég részvételével.

A Szociális Munka Napján Kocsis Máté polgármester ünnepi megnyitóbeszédében elmondta: Józsefvárosban a szociális tevékenység különösen hangsúlyos, kiemelt szerepet tölt be, ezért fordítanak évről évre nagyobb összeget erre a területre. Budapest egyik központi, ám nehéz sorsú kerülete hordozza az évtizedekre visszanyúló terheit, viseli az elmúlt 20 év részben elhibázott, részben szándékos fővárosi szociálpolitika következményeit.

A polgármester elítélte azokat a településeket, városokat, melyek az elmúlt évek, évtizedek során nem gondoskodtak saját közösségük elesettjeiről megfelelően és inkább elküldték vagy engedték elmenni maguk közül őket. Sokuk ide jött, így lett Józsefváros túlterhelt ettől a szociális problémától. A változás szerinte elengedhetetlen, még ha ez néhányaknak nem is tetszik, mert  sérti az érdekeiket. Felhívta a figyelmet, hogy a szociális munka nem egyenlő a szociális demagógiával, mint fogalmazott, amíg mások hangoskodnak, mi tesszük a dolgunkat. Szándékaink tiszták, eszközeink törvényesek – hangsúlyozta. „Erkölcsi kötelességünknek tekintjük azt, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi, emberi és intézményi erőforrások eszközeivel kiemelt támogatást biztosítsunk Józsefváros legelesettebb társadalmi rétegei számára.” Ehhez a munkához kívánt sok erőt és egészséget a polgármester a józsefvárosi szociális ellátórendszerben dolgozóknak. A beszédet követően kiosztották a Józsefvárosi Szociális Munkáért járó kitüntetéseket, és a Polgármesteri Dicséretet és a kerületi Törzsgárda oklevelet. Zentai Oszkár a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke az Őszirózsa Gondozó Szolgálat gondozónőjét, Pécsi Viktóriát; a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ családgondozóját,  Vasi Sándor Györgynét és szociális asszisztens munkatársát, Bukovenszky Zsoltot tüntette ki. Ezt követően Kocsis Máté Polgármesteri Dicséretben részesítette az Őszirózsa Gondozó Szolgálat klubvezetőjét, Czimerné Jurek Krisztinát, és Peregi Zoltánt a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ technikai munkatársát. A díjátadó zárásaként Sántha Péterné alpolgármester Törzsgárda Jutalmat adott át az Őszirózsa Gondozó Szolgálat szociális gondozójának, Barna Fodor Katalinnak a kerületben 20 éve végzett áldozatos munkájáért. Az esemény ceremoniális része után következett a zenés-táncos szórakoztató műsor. Az operett slágereket követően pezsgővel koccintottunk a szociális munkások tiszteletére. Sántha Péterné pohárköszöntőjében hangsúlyozta, hogy „A mai nap ünnep, a szociális munka és a szociális munkások ünnepe. Ugyanakkor remek alkalom arra, hogy megálljunk a hétköznapok forgatagában. Az előttünk álló év teendői gyarapodnak, bokrosodnak, így szükséges egy mély levegőt venni az új kihívások előtt”.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben