Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Közlemény

A törvények mindenkire vonatkoznak, még az Aurórára is

2019. március 19. kedd

„A magát nyíltan ellenzéki helyként emlegető Auróra Kioszk minden jogi kiskaput megpróbált kihasználni, hogy a környékbeli 200 lakó kérését semmibe véve folytassa az éjszakai randalírozást. A bíróság szerint azonban jogszerű az önkormányzat korábbi döntésének érvényt szerző jegyzői határozat, amely szerint a környező társasházak kérése alapján 22 óra után nem árulhatnak szeszesitalt” – olvasható dr. Sára Botond Józsefváros polgármesterének közleményében.

Az Auróra azóta is a szabályok kijátszásán dolgozik és becsületkasszára, hátizsákos szeszesital-fogyasztásra hivatkozva, közösségi tevékenység címen folytatják  az éjszakai mulatozást, továbbra is semmibe véve az ott élők nyugalmát. Az önkormányzat álláspontja azonban világos és egyértelmű: a törvények mindenkire vonatkoznak, még az Aurórára is. Józsefvárosban nincs szükség olyan helyre, amely zavarja a lakosság nyugalmát, főként, ha ott drogoznak, és még a rendőrség is javasolja bezáratását. A bíróság döntését a jegyző jogszerű eszközökkel végre fogja hajtatni – zárul a közlemény. 

Fotó: Józsefváros újság/archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben