Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefvárosban és Kőbányán működtettek bordélyházat

Kínai emberkereskedőket ítéltek el a napokban

2019. március 20. szerda

Kínai stricik és madame-ok kínai lányokat árultak kínai klienseknek. A vádlottak öt évvel ezelőtt Kőbányán és Józsefvárosban üzemeltettek bordélyházakat, az illegális tevékenységről pedig pontos könyvelést vezettek. Az elsőfokú ítélet szerint csaknem tíz hónap alatt mintegy 70 millió forintot kerestek a kiszolgáltatott örömlányokon – hangzott el a Duna Televízió Kékfény című műsorában.

Hetekig tartó megfigyelés, lehallgatás után 2014 májusában rajtaütöttek a rendőrök egy józsefvárosi bordélyházon. A napokban ítélték el a futtatókat emberkereskedelem, prostitúció elősegítése, közokirat-hamisítás, kábítószer birtoklás, lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés, kitartottság, kerítés vádjával.

A főnök, akit mindenki csak „Kis Pangként” emlegetett 2012-ben érkezett Magyarországra és rögtön belevágott az üzletbe. Internetes hirdetésekben toborozták a kínai munkaerőt: hivatalosan budapesti masszázsszalonokba kerestek masszőröket, de az áldozatok, akik nyomorogtak a hazájukban tudták, hogy szexmunkára jelentkeznek. Az útiköltséget Kis Pang fizette, cserébe a megérkezés után egy 50 ezer jenes – átszámítva kétmillió forintos – kölcsönadási szerződést kötött a kiszolgáltatott lányokkal, akik egy fillért sem kaptak, amíg le nem dolgozták a tartozásukat, még az útlevelüket is elvették.

Egy éjszaka 90 ezer forint volt

Kis Pang az Ugron utcában nyitotta meg az első budapesti bordélyházát. Ekkor találkozott a „Kis Wenként” emlegetett segédjével, aki a jobb keze lett. Kis Wen termelési naplót vezetett, ami később az egyik fő bizonyíték lett a szervezet ellen. Könyvelt minden kiadást, bevételt, a vendégek számát, még a havi 2-300 ezer forintos keresetét is. A stricik kínai internetes oldalakon és budapesti mandarin hetilapokban hirdették a lányokat. Egy óra 30 ezer forintba került, az egész éjszaka 90 ezerbe. Közben Kis Pang összebarátkozott „Ding Dong”-gal, aki megirigyelte a strici nagyvilági életét. Lemásolta a bevált módszert, és ő is bordélyházat nyitott. Józsefvárosban bérelt egy lakást, és ugyanúgy Kínából rendelték a közvetítőktől a munkásokat, ugyanott hirdettek, ugyanúgy könyveltek mindent. Ding Dong összesen 42 milliót szedett be az üzletből, őt hat év börtönre ítélték.

Súlyosabban büntetik az emberkereskedelmet

Fontos jogértelmezési változások zajlanak napjainkban az emberkereskedelem fogalmával kapcsolatban, és az ügyészségek sorozatban módosítják a stricik elleni vádakat. A kerítés és a kitartottság a sokkal súlyosabban büntetendő emberkereskedelemmel is kiegészül. Az új ügyészségi állásfoglalás szerint nemcsak akkor kiszolgáltatott egy szexmunkás, ha ütik-verik vagy zsarolják, hogy dolgozzon, de akkor is, ha a prostitúción kívül nincs más választási leetősége, és a strici kihasználja szorult helyzetét. A prostituált hiába űzi szabad akaratából az ősi mesterséget és osztja meg önként valakivel a keresetét – aki pénzt kap tőle, emberkereskedő. Nemzetközi egyezmények szerint kiszolgáltatott áldozat nem egyezhet bele az emberi méltóságát, személyi szabadságát sértő bűncselekmény elkövetésébe.

Kis Pang tíz évet kapott

Elvették a sértettek útleveleit, a nap 24 órájában rendelkezésre kellett állniuk és prostitúciós tevékenységet kellett végezniük – ezzel indokolta a bíró az emberkereskedelem elkövetését. A vádlottak közül ketten bűnszervezetben tették mindezt. Az üzletnek az vetett véget, hogy Kis Pang két olyan lánynak sem adta vissza az útlevelét, akik ledolgozták a tartozásukat. A két nő megszökött, iratok nélkül Németországba indultak, de a rendőrök elkapták őket. Így bukhatott le az egész hálózat.

Fotó és forrás: Duna Tv/Kékfény

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben