Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Az emberi kapcsolatoktól lesz otthon az otthon”

Beszélgetés Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével

2019. május 17. péntek

Bocskor Bíborka nekem olyan, mint a búvópatak. Bár már 10 éve ismerjük egymást, van, hogy hosszú hónapok csendességét törik meg a találkozásaink. De ezzel nincs semmi baj, hiszen amikor kell, valahogy mindig felbukkanunk egymás életében. A legutóbbi találkozásunkat a véletlen szülte; összefutottunk Bíborka egyik kedvenc vietnámi éttermében a Sakura Fesztivál után, pár utcával arrébb a Füvészkerttől. Amikor megtudta, hogy a kerületi újsághoz írok, felderült az arca: „Szeretek itt élni és szívesen el is mondom, hogy miért!” Kapva kaptam az alkalmon, és azon melegében egyeztettünk egy találkozót a Magashegyi Underground énekesnőjével.

Ha Bíborka áthív magához, az azért is öröm, mert olyankor biztos, hogy főz valami finomat. Ezúttal padthai készült a Tisztviselőtelepen élő énekesnő első emeleti lakásában. Bíborka érkezésemkor még a wok fölött tüsténkedett, és ennek csak azért örültem, mert azonnal otthonosan érezhettük magunkat, hiszen a főzés mindkettőnk életében közös, fontos pont. Igazából, ha egy bányában követ fejtenénk együtt, akkor is meglenne az otthonosság érzése, mert Bíborka mellett nem lehet feszengeni. Azt hiszem a természetessége és önazonossága miatt vált két pillanat alatt olyan nyitott házzá az életemben, ahova mindig öröm megérkezni.

„Színes, nyers, őszinte”

Ezzel a három szóval jellemezte Bíborka Józsefvárost, ahol már tíz éve él. És bár amikor ideköltöztek, az első időkben személytelennek tűnt számára az utca, most már örül, hogy itt élhet. „Nagyon hamar kezdett megtelni élettel és érzésekkel a környezet, és annyira megszerettem, hogy amikor később költözni akartunk, drukkoltam, hogy itt maradhassunk. Végül csak pár házzal költöztünk odébb. Itt úgy érzem magam, mint vidéken, vagy falun, nyitott és kedves szomszédjaim voltak, lettek, vannak, szeretek a boltba leszaladni, szeretem ugyanazokat az embereket viszontlátni, a kutya ismerőseimet, a macska barátaimat.”

Otthont teremtő értékek

Bocskor Szende, a hatalmas hófehér, hosszúszőrű cica, persze hogy végszóra bújik elő rejtekhelyéről, jól látható, egy hatalmas alvás fáradalmait igyekszik kipihenni. Ő például egy kézzel fogható mentett érték, mert Bíborka szülőföldjéről, Erdélyből érkezett. Illetve Bibi hozta magával. „Csíkszentmártonban elmentem futni hat évvel ezelőtt egy augusztusi napon” – kezd bele a történetükbe. „Aratás volt, és egy nagyon kicsi macskára találtam, egyedül volt, és féltettem, hogy a gépek eltapossák, ezért hazavittem. Másnap már útlevele volt és jött velem”. Szende mellett egyéb értékek is érkeztek a végtelen gyökerű hazából a józsefvárosi élettérbe, amely aztán mindezeknek köszönhetően hamar otthonná vált. „Az az erkölcsi, lelki, szellemi értékrend, amit magammal hoztam, az nem más, mint az örökségem. Vagy pontosabban, az identitásom. Számomra ez a legszebb teher, mert tiszta, jó és igaz.” A jóság és a tisztaság Bíborka emberi kapcsolataiban is ott van, nem is kell messzire mennünk. „Otthonról hoztam, hogy szeretek beszélgetni a közvetlen környezetemben élőkkel, nagyon sok jó szomszédom van, imádok velük szóba elegyedni, az emberi kapcsolatoktól lesz otthon az otthon és ez jó.”

„Arcok, utcák, nevek”

Közben elkészült az ebéd, pálcával eszünk, almafröccsöt kortyolunk az ízes ételhez. Ma még edzésre is megy a párjával, mert az étkezés mellett a mozgásra is figyel. Azt mondja, rengeteget fejlődött az elmúlt években a kerület, és nem gondolta volna, hogy egyszer fontos lesz és megnyugtatja majd a rutin. „Szeretem az ide fűződő szokásaimat! Sok verset tanultam régen a Népliget fáinak tövében, futottam is, ilyenkor összeszedtem fecskendőket a földről, elszomorított a látványa és a mögötte rejlő reménytelenség” – mesél a régmúltról Bíborka. „Aztán az Orczy Parkban éreztem meg egy olyan biztonságot és természetközeliséget, ami miatt ott is szép, meditatív és dinamikus időket töltöttem.” És hogy mit hiányol a kerületből? „Főként biciklivel járok, és kerékpárutakból jó lenne több. Úgy látom viszont, hogy a szociális törekvések rendben vannak.”

Búcsúzáskor megöleljük egymást. És persze megesküszünk, hogy gyakrabban találkozunk mostantól. Nem tudom, így lesz-e, és nem baj, ha nem. A találkozásunk után az ugrik be, hogy amikor éppen nem búvópatak, akkor olyan nekem, mint a fűtenger. A hangja simogat, a jelenléte megnyugtat. Jó a közelében lenni. És ha épp nem tudunk találkozni, akkor a dalaiban lelhetem meg azt a szeretetet és erőt, amit 10 évvel ezelőtt az esküvőmön egy nekünk énekelt népdallal adott át.

Fotó: Dancs Enikő Bianka

Szerző: Pfliegel Dóra

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben