Milyen kötödése van a munkán kívül Józsefvároshoz?

A nagyszüleim a Dugonics utcában laktak, gyerekkoromtól kezdve minden nyarat itt töltöttem. Aztán amikor beindult az üzlet, Budán vettem magamnak egy kis lakást. 30 éves voltam ekkor. És nagyon büszke, hogy össze tudtam rá rakni a pénzt. Józsefvárosnak rengeteg arcát megismerhettem, hiszen 1980 óta dolgozom a Teleki piacon. Kezdetben árusként, ’92-ben pedig már önálló kereskedőként. A kezdetekkor még a zoknimba rejtettem a pénzt, úgy jöttem hajnalban végig a Népszínház utcán. Az elmúlt években azonban sokat tettek a kerület biztonságáért, már nincs szükség ilyen akciókra. Öt évvel ezelőtt döntöttünk úgy a párommal, hogy a piactól pár száz méterre veszünk egy lakást. Így most már nemcsak a munkám köt ide, az otthonom is.

Mi lehet a sikerének a titka?

Amikor férfiszabóként munkát kerestem, annyira megalázóan alacsony óradíjat mondtak, hogy tudtam, egy percet sem fogok a szakmában tölteni. Olyan munkát kerestem, ahol bár szolid az alapbér, de ügyesen, egy kis jattal kiegészítve a sokszorosát kereshetem meg. Azzal, hogy a magam ura lettem, több lett a mozgásterem: magam alakíthatom ki a kínálatot, képezhetem az árakat, válogathatom meg az árusaimat. De van még hova fejlődnünk a kereskedelem- és a vásárlókultúra terén is.

A félig ütődött árura és a mindent összefogdosó vásárlókra gondol?

Igen, és az egyik köszönhető a másiknak. A mai vásárlók megszokták, hogy a hiperekben szemenként összeválogathatják maguknak a legszebb termékeket. De azzal, hogy kimazsolázzák a legszebbeket, megnyomkodják a többit is, amit utána már nehéz eladni. A kereskedő pedig, hogy pénzénél maradjon, nem tehet mást, a kicsit hibást is próbálja eladni.

Hogyan lesz valakiből visszatérő vásárló?

Amellett, hogy jól kell eltalálni az ár-érték arányt, az árusnak értenie kell az emberekhez is. Az egyik standomnál Kiss Anikó szolgálja ki a vevőket. Őt azért szeretik, mert pontosan mér, mindig kedves és végtelenül türelmes. Mindemellett igyekszem jól felmérni a vásárlóközönséget. A Teleki téri piac többek között arról híres, hogy olcsó. A vásárlóink nagyobb hányada a 400 Ft/kg áron kitett paprikára és a 300 Ft/kg áron árult paradicsomra csap le, hiszen ebből lehet nagyobb mennyiséget megvenni egy jó lecsóhoz. De azt is látom, hogy a felújított piacra egyre több művész, zenész, módosabb ember is betér, így, ha kell, szerzek akár karácsonykor is görögdinnyét.

Hogy látja a mai a piacos szakmát?

Szomorú, de kezdünk kiöregedni. A maiak már nem akarnak annyi munkát beletenni, kényelmesebb úton szeretnének pénzhez jutni. Valahol persze értem őket, mert nem éppen családbarát munkáról van szó, hiszen hajnaltól talpon van az ember és a vasárnapok sem szabadok. Nekem azonban ez az életem, és biztos vagyok benne, hogy addig csinálom, amíg csak bírom. Ez tart fiatalon: mind fizikailag, mind szellemileg.

Mindig érdekelt, hogy egy zöldségárus mennyi zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt.

Mi rengeteget, mert a feleségem reformkonyhát visz otthon. Az egészségem miatt sem tehetek másként, ugyanis pár évvel ezelőtt, miután leraktam a cigit, rákaptam az édességekre. Meghíztam, és magas lett a cukrom is. Szerencsémre a párom kezébe vette az étkezésemet. Amellett, hogy kiiktattuk a fehérlisztet és a cukrot az életünkből, a párolt zöldségek, zöldségdús egytálételek lettek a fő táplálékaink. Ha édesre vágyom, akkor isteni „mindenmentes” süteményeket készít, így arról sem kell lemondanom. És persze az egészség mellett a kényelem is benne van: zöldség és gyümölcs mindig van otthon.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

Szöveg: Pfliegel Dóra