Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Új tetővel, kívül-belül megszépülve

Felújítási munkálatok a Lőrinc pap téri Jézus Szíve templomban

2019. június 13. csütörtök

A palotanegyedi városkép elképzelhetetlen a jezsuiták Lőrinc pap téri temploma nélkül, amely tetőhéjazatának cseréje ezekben a hetekben zajlik. A munkálatok befejezte a nyár végére várható, mikortól is új palaborítás óvja a barátságos épületet, hogy a kerületbeliek és a nálunk megforduló turisták még sokáig gyönyörködhessenek szépségében, és a hívők kényelmesebb körülmények között járhassanak a szentmisékre.

Bő egy év előkészítő munka után aláírásra került a kivitelezési szerződés, és a munkálatok is elkezdődtek a templomban a tető palaborításának cseréjével – tudtuk meg Horváth Árpád templomigazgatótól.

Az atya elmondta: külön öröm, hogy olyanok végzik a munkát, akiknek személyesen köze is van az épülethez, hiszen a megbízott cég tulajdonosa józsefvárosi születésű, maga is ide járt misére gyerekként, és kitűnő referenciával rendelkezik, cégük már több templomon végzett tetőfelújítási munkálatokat.

Hozzátette: az épület megújítását célzó projekt az orgona felújításával vette kezdetét, ami hozta magával a karzat teljes elektromos hálózatának korszerűsítését és a palatetőzet most elkezdett cseréjét – emellett pedig nyílászárókat, burkolatokat javítanak, állagmegóvó munkálatokat végeznek. Az ütemezés szerint július 31-ére, a jezsuita rend alapítója, Szent Ignác ünnepének a napjára a munka dandárja befejeződik, ekkor veszi kezdetét a szentély bútorzatának és berendezésének megújítása.

A kívül-belül megújult templom újraszentelésére és ünnepélyes átadására a tervek szerint szeptember 7-én, a magyar jezsuita rendtartomány védőszentjeinek, a kassai vértanúknak a 400. jubileumán kerül sor.

„Példás összefogással valósul meg ez a projekt, hiszen az állami támogatás mellett Józsefváros önkormányzata is hozzájárult a templom megújulásához, és természetesen a hívek adományai is beépülnek a falakba” – mondta Árpád atya, hozzátéve, lelkünk mellett szakrális épületeinket is tisztán kell tartani és időről időre kitakarítani, hogy méltó helyszíne legyen az Istennel való kapcsolattartásnak.

A templom tájékoztatja híveket, hogy a munkálatok miatt júliusban a hétköznapi szentmiséket az altemplomban celebrálják.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Zékány János

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben