Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefváros ad otthont a rangos eseménynek

Ülőröplabda Európa-bajnokság a Ludovika Arénában

2019. július 15. hétfő

Ma veszi kezdetét az Ülőröplabda Európa-bajnokság a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) sportcsarnokában. A minden idők egyik legjelentősebb magyarországi parasport eseményén 16 nemzet 12 férfi és 9 női válogatottja méri össze tudását, a döntőbe került csapatok szombaton mérkőznek meg egymással. Az esemény megnyitó ünnepségére július 14-én került sor, ahol Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős államtitkára rámutatott, a verseny résztvevői példaképek lehetnek mindenki számára. Józsefváros nevében Sára Botond polgármester köszöntötte versenyzőket.

Sára Botond köszöntőjében elmondta, nagy büszkeség számunkra, hogy kerületünk lehet az otthona egy ilyen jelentős európai sporteseménynek. A polgármester hozzátette: a sportnak különleges szerepe van egy nemzet és egy város életében, hiszen óriási közösségteremtő ereje van, egy nemzetközi viadalon pedig számos ismeretség és barátság köttetik.

A sport emellett kiválóan formálja a jellemet, megtanít kitartóan küzdeni, így nem csak a testre, hanem a lélekre is jótékony hatással bír. „2019-ben Budapest Európa Sportfővárosa. Az elmúlt időszakban megannyi nagyszerű sportesemény zajlott már le városunkban, amelyeknek Józsefváros is aktív részese lehetett.

Ezek is kitűnően mutatják azt a fejlődést, amin városrészünk és a főváros keresztülment az utóbbi években. Hála többek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, Józsefváros valódi sportközpontja lehet Budapestnek. A résztvevőknek jó versengést, a magyar csapatnak pedig sok sikert kívánok. Érezzék jól magukat Józsefvárosban!” – zárta beszédét Sára Botond.

"Akik itt vannak, mind példaképek, ők bizonyítják, hogy a sport valójában egymás elfogadásáról szól. A versenynek egy nyertese lesz, de mindenki győz" – mutatott rá Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Hozzátette: a kontinensviadal rangját emeli, hogy tíz éve nem volt ilyen nagy paraesemény Magyarországon.

A megnyitó a Vary Nemzeti Táncegyüttes, valamint kerekesszékes táncosok közös produkciójával vette kezdetét, köszöntőt mondott továbbá Koltay András az NKE rektora, Branko Mihorko, a Para Volley Europe elnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, valamint Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) főtitkára is.

A szombatig tartó eseményt 110 millió forintos költségvetéssel rendezik meg, amelyen 16 ország közel 400 európai sportolója méri össze tudását a legnépszerűbb para-csapatsportágban. A mérkőzéseket az érdeklődők ingyenesen látogathatják.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Zékány János

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben