Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Újabb lépés a megvalósítás felé

Zajlik a kútfúrás a tervezett józsefvárosi strand területén

2019. szeptember 17. kedd

Ismét egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy az egykori józsefvárosi pályaudvar területén egy tízmedencés strand- és gyógyfürdő jöjjön létre. A helyszínen már gőzerővel zajlik a kútfúrás, a gépek megállás nélkül dolgoznak. A terület bejárásán részt vett Kocsis Máté, kerületünk országgyűlési képviselője és Sára Botond Józsefváros polgármestere, aki elmondta: jelenleg 150 méteres mélységben jár a fúró, és biztató a helyzet, a szakemberek szerint úgy tűnik, hogy kiváló termálvíz található a területen.

Javában zajlanak a fúrási munkálatok a Salgótarjáni és Kőbányai út között elhelyezkedő barnamezős területen, ahol egykor a józsefvárosi piac is volt. A helyszínen Sára Botond polgármester hangsúlyozta, minden jel arra mutat, hogy az előzetes felméréseknek megfelelő termálvíz található a mélyben.

A polgármester az előzményekről azt mondta: az önkormányzat 1,5 évvel ezelőtt 8 millió forintot biztosított a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. számára, hogy vizsgálja meg, alkalmas-e a terület strand létesítésére, amelynek eredményeként biztató adatokat kaptak. „Egy felmérés alapján az is elmondható, hogy a kerületi lakosok és a tágabb környezetben élők körében is népszerű a strand ötlete. Most eljutottunk oda, hogy megkezdődhetett a Magyar Kormány által 200 millió forinttal támogatott fúrás is” – tette hozzá.

Strand, elérhető közelségben

A további teendőkről Sára Botond azt mondta, ha rendelkezésre áll a megfelelő víz, akkor elindulhat a terveztetési és engedélyeztetési folyamat. „Ha ez megvalósul, akkor a józsefvárosiak gyakorlatilag minden, az élhető városhoz kapcsolódó szolgáltatást itt helyben, kerületen belül tudnak igénybe venni” – világított rá Sára Botond.

Mint mondta: az előzetes koncepcióterv alapján mintegy négyhektáros területen helyezkedne el a strand, ahol egy gyűrű alakú fürdőépület kapna helyet középen egy nyitott udvarral. Az egész évben működő létesítményben gyógyászati részleg, élményfürdő, gyermekrészleg, nyári strandrész, szaunák és gőzkamrák, valamint kiszolgáló egységek is lennének.

Egy lépéssel közelebb az álomhoz

Kocsis Máté, kerületünk országgyűlési képviselője elmondta: mintegy két és fél évvel ezelőtt fogalmazódott meg a strand ötlete, és akkor még nagyon sokan kételkedtek abban, hogy eljöhet ez a nap, amikor már a fúrás is zajlik. „A szakvélemények szerint a terület alatt jó minőségű víz található, a fúrás megkezdésével pedig egy nagy lépéssel közelebb kerültünk ehhez az álomhoz” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Kocsis Máté szerint a józsefvárosi stranddal Budapest is nyer, hiszen az V., VI., VII., VIII. kerületben élők számára elérhető közelségbe kerül egy, a szabadidő eltöltésére, kikapcsolódásra alkalmas, szép, tiszta, rendezett fürdő. „Örülök annak, hogy volt bátorságunk ebbe belevágni, és remélem, hogy lesz is megfelelő víz, hiszen a fúrás még nagyon messze van a végétől, de nagyon biztatók a jelek” – emelte ki Kocsis Máté.

Megállás nélkül zajlik a munka

Kucsera Sándor hidrogeológus arról tájékoztatott, hogy már elkezdték lerakni a kút csöveit. „A fúrással jelen pillanatban 156 méternél járunk”. Hozzátette: változó a kőzetrétegek keménysége, ettől függ a fúrás gyorsasága is. „A kitermelt iszap jelenleg 37 fokos, ami bizalomra adhat okot, hogy a későbbiekben elérhetjük a termálvíz-adó mészkő réteget”.

A szakember azt mondta: megállás nélkül – 3 műszakban – zajlanak a fúrások, és a tervek szerint 1400 méterig mennek le. Az előzetes szakvélemények szerint ebben a mélységben 60-85 fok közötti, a Széchenyi fürdő vizéhez hasonló minőségű termálvíz található.

Szöveg: Bányai Rudolf

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben