A kisboltban egyébként mindig ünnepi a hangulat, estefelé hol a napot értékeljük, hol az évet. Vagy éppen bárkit, aki éppen nincsen ott – ez a legszebb műfaj. Most épp maga a boltos, Pista a fő ellenzéki, amúgy kormánypárti, és folyton minket szid, hogy miért szidjuk a kormányt? Hol a tolerancia? Ő ugyan nem a kerületben lakik, ráadásul MIÉP-es, pedig már százszor mondtuk neki, hogy a MIÉP is legfeljebb valami eldugott Facebook-csoportban létezik, szintúgy a levélszemét-kategóriában. Pista, mint boltos, az árdrágítás híve: úgy tartja, hogy a forint erős, mert egyre többet kell fizetni egy euróért.

Hát majd meglátjátok, mi lesz itt! – nyúlt rögtön a vérnyomáscsökkentő gyógyszeréért, mert meghallotta Pikó nevét.

– Ez is csak dumál. Évértékel, pedig hol volt ő egész évben? Nem az egész évet értékelte – mondta Géza, a klímaváltozás haszonélvezője, lévén klímaszerelő télen-nyáron, és mindenről van véleménye. – Csak az első hat heti munkát értékelte hét percben a Fácsén.

Tudod is te! – vágta rá Pista. – Azóta nem is annyi nap volt, mint mondta. Szóval, az annyi mint … Az száz nap. Ilyenkor már el kell számoltatni minden politikust.

Az hétszentség, senki nem csinál itt semmit – riposztozott egy nyugdíjas, pedig ő aztán az új kerületi hatalom legfőbb bálványozója. – Azért a Rökk Szilárd utcát csak felújították. Azt is még a Botond kezdte – így Pista.

De nem fejezte be, pedig megígérték, hogy az októberi választásokra kész lesz. Aztán nem lett, utána meg leálltak vagy három hétig – szóltam bele.

És akkor az kinek az éves teljesítménye? A Botondé – nyugtázta a boltos, mert mindig az övé az utolsó szó. A lényeg mégis az, hogy minden új kormányzatnak jár száz nap türelmi idő, és az még nem járt le – próbáltunk többen is érvelni, de Pista hajthatatlan maradt: Milyen türelmi idő? Nem kupleráj ez, meg türelmi zóna, akármi. Ha én kinyitom a boltot, nem mondom azt, hogy majd száz nap után eladok valamit, vagy majd akkora csinálok valamit – és Pista elkezdte verni a Józsefváros legutóbbi számával a pultot, bár lehet, hogy csak azért, hogy felszívja a zsírt. – Itt van, nézzed… Nézzed már meg, a józsefvárosi jégpályára mennyibe kerül a korcsolyabérlés. 140 centi alatt 400 forint, 140 centi fölött 600. Ez meg milyen diszkrimináció? Én is, te is jó alacsonyak vagyunk, de épp 140 centi fölött. És ki fogja ott méregetni az embereket? Colostokkal? És erre külön embert állítottak be?

Hát az igaz – egyeztem életembe először Pistával –, nagyon nehéz igazságosnak lenni, mert ugye, ha megnézzük a mai gyerekeket, némelyik úgy nő, mint a dudva. Már a tízévesek némelyike is a fejemről eheti a grízes tésztát, mióta javult az iskolai étkeztetés.

Arról nem is beszélve, hogy a nem kerületiek se kor, hanem centi szerint korcsolyázhatnak olcsóbban vagy se – szólt bele egy újabb kuncsaft, aki láthatólag szintúgy nem járt még jégpályán életében, mint mi. De véleménye neki is van.

Nem baj – somolygott a bajsza alá Pista –, a Sára Botondot kinevezték valami fővárosi kormánybiztosnak. Majd ő rendet tesz a fejetek fölött! Majd meglátja a Pikó, hogy száz forintnak ötven a fele, amit kapni fognak.

Ezen a ponton, klíma és jég ide vagy oda, tényleg kezdett elhidegülni a beszélgetés. Úgyhogy áttértünk a közbiztonság kérdésére, az is hálás téma.

Az ám, hallottátok – mondta egy újabb bennfentes –, hogy a Pintér ötven helyett csak két készenlétis rendőrt küld már a kerületbe? Direkt, hogy rosszabb legyen a helyzet, oszt akkó’ majd ezért is tudjuk, ki lesz a hibás.

Pista erre végképp ideges lett, be is jelentette, hogy zár a bolt. Ilyen korán? – kérdeztük.

Ja, megyek a korcsolyapályára. Félállásban én mérem az embereket – értek én az üzlethez.

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotó: Ványi Ákos