Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

INTERJÚ BOJÁR IVÁN ANDRÁSSAL

„Elfogy a Föld alólunk”

2020. április 04. szombat

Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, író-újságíró, a Magyar Narancs volt főszerkesztője, az Octogon építészeti magazin alapítója. A közéletben is aktív, a Fővárosi Közgyűlés tagja és városarculati tanácsnok volt 2006-2010 között, tavaly pedig elindította a „10 millió fa” klímavédelmi mozgalmat. A kerület – avagy a Föld – égető problémáiról beszélgettünk.

- Józsefváros építészetileg, de a lakosság szempontjából is sokrétű, sokszínű. Még aktív fővárosi képviselőként, aki a városarculattal is foglalkozott, mi volt az, ami feltűnt? A politika hogyan szólhat bele egy városrész alakításába?

- Az úgynevezett „politikusi” munkásságom életem öt legnyomorúságosabb éve volt az 56-ból. Végtelenül idegen közegben, kényszerű napi kapcsolatban a parlamenti közéletből ma is ismert számos, nagyon rossz minőségű emberrel. Senki nem kényszerített bele, de utólag megbántam. Szakpolitikus voltam, városarculati kérdésekért feleltem, meglehetősen nagy szabadsággal.

A Budapest márka kérdésével az én irodám kezdett el először foglalkozni. Azt megelőzően Budapestnek nem volt arculata, arculati kézikönyve, márkakoncepciója. Szerencsés pillanatban kaptam ezt a lehetőséget, mert amikor a fapados repülők és a Booking meg AirBnB típusú szobakiadási rendszerek háromszorosára növelték a számokat, és rászabadították a világ turistáit Budapestre, ez a roham már nem érte felkészületlenül a várost.

Egy-egy városrész alakításában nagyon határozott szerepe lehet a politikának. Ez érzékelhető Józsefváros esetében is, amelynek korábbi, rendpárti irányítása erőteljes dzsentrifikációt, a szegényebb lakosság elvándorlását, illetve a középosztálybeli lakosok beköltözését hozta. Ez piaci folyamat is volt, hiszen a turizmus befektetők sokaságát hozta és aktivizálta a lakáspiacon itt is. Az árak felszöktek, és sok család, amelyik két-három nemzedék után már kinőtte otthonát, inkább kertvárosba vagy az agglomerációba költözött. Otthonaikat pedig üzleti céllal új tulajdonosok vették át, hogy azokból AirBnB-lakások legyenek. Ez a piac most pár hét alatt omlott össze, ami újabb folyamatokat indíthat el. Ahogy korábban érzékelhető volt a politikai rásegítés a dzsentrifikációra, a politikának most szintén módja lesz a negyed karakterét, egyedi értékeit, jellegzetességeit megőrző folyamatokat segíteni.

- A Palotanegyed egyik emblematikus épülete a Magyar Rádióé, már ami maradt belőle. Most a Pázmány Péter Katolikus Egyetem költözhet ide a tervek szerint. Mennyire szerencsés, hogy egy városrész egy egyetemi város jellegét veszi fel, miközben az albérletárak az egekbe szöktek, az egykori lakosok pedig kiköltöznek?

- Bármilyen karakteres programot indít el vagy segít egy önkormányzat, illetve az állam, annak mindig lesznek további hatásai. Ha a Palotanegyed afféle egyetemi negyeddé válik, úgy ez a funkció szerintem nem idegen egy körúton belüli, rendkívüli építészeti egységet alkotó, átlagában ma már 130-150 éves patinás épületekből álló városrésztől. Ha gasztronegyed-koncepció lenne, annak is meglennének a társadalmi feszültségeket generáló következményei. Ha művész- és galérianegyed, annak is. Önmagában az egyetemnegyed-koncepciót nem tartom rossznak. A fiatalok eleven életet élnek, ellepik és fenntartják a bárokat, éttermeket, teraszokat. Mindennek az életforma-központját az V. kerületi Egyetemi Könyvtár adja, onnan és oda áramlik a sok hallgató. A Pázmány kivitele Piliscsabára első látásra is hülyeség, életszerűtlen ötlet volt. Erre rátelepedett még a makoveczi látomás, minősíthetetlen kivitelben és hatalmas fenntartási költségekkel. Az, hogy a campus beköltözik a városba, érthető. Sajnálom a Magyar Rádió eltűntét a negyedből, személyesen is sok szép emlék köt oda, a Pagodában még láttam Páger Antalt viccet mesélni, meg Antall Imrét sorban állni kávéért, és a múlt más nagy személyiségeit. Remélem, ennek marad valamiféle mementója ott. A családi vonatozásokról nem is beszélve: apám 1956. október 23-a estéjén ott állt a tömegben.

- A Pollack Mihály téri épületkomplexum igen vegyes, ott van például a szocializmus idejében felhúzott irodaépület az atombunkerrel, amit felrobbanhatatlannak vélnek. Tíz éve megy a kavarás, mi is legyen. A másik ötlet az volt, hogy szálloda lesz itt. Nincs már abból is túl sok errefelé?

- Ez az épületegyüttes fejlesztési szempontból rendkívül inspiráló. Ha valahol, hát itt meg lehetne építeni egy Nemzeti Galériát, amely – Bécs múzeumnegyedéhez hasonlóan –, itt a Nemzeti Múzeummal együtt, egy kultúrváros a városban koncepció szerint működhetne. Ez egyébként a Pázmány funkciójával is összehozható. Ami a Festetics és Esterházy paloták közötti üvegépületet illeti, kezdettől nem szeretem. A rádió egykori bejáratát alkotó későmodern homlokzatot, eltalált arányai miatt, egy új, minőségi és kreatív burkolattal viszont elfogadhatónak tartanám. Visszahoznám a Károlyi palota régi kertjét, a Szentkirályi utca 35. hátsó tűzfalán egykor meglévő álarchitektúrával, amit egyébként átmenetileg Rajk László visszahelyezett az itt forgatott Sunset című Nemes-Jeles film városdíszletei részeként.

A Múzeumkertet kinyitnám hátrafelé, és csak egy jelképes kovácsoltvas mellvéddel jelezném annak határait, viszont a kert teljes szélességében 4–5 lépcsőfokos kapcsolatot teremtenék a térrel, ahová a negyed diákjai, mint egy tribünre, kiülhetnének a városrész központjává váló Pollack Mihály teret bámulni. Ide is sokkal több zöldet tennék a mostani kőplacc helyett, leginkább fás ligetet, hiszen egyre melegebbek a nyaraink. Így a Múzeumkert befolyhatna a paloták közé, befelé, tehát hátra a belső közterekre, és a házak lényegében szigetekké válhatnának a mindent ellepő fák, cserjék virágágyak között. Az üvegpavilonokba elérhető árú diákétkezdéket helyeznék, és a térre csak célforgalmat engednék. Asztalok, kerti székek révén az évtizede kongó tér valódi agorává válhatna, amire lesz igény, amikor az élet visszatér, ha nem is a régi, hanem egy új és eleven kerékvágásba.

- A másik probléma, hogy lépten-nyomon épülnek a régi házak közé az újak. A korábban mocsaras talaj mennyire bírja el a 6-8 szintes épületeket, melyek mellett a régiek már az építéskor megsüllyednek?

- A szállodák szükségességét nem tisztem megítélni. Szerintem a turizmusipar világszintű összeomlása ezt a kérdést most eleve lezárja. Ennek apropóján viszont visszatérnék az új építési szemlélet kérdéséhez. Józsefváros helyében soha többé nem járulnék hozzá egy épület bontásához sem! A bontás ugyanis hihetetlen környezeti megterhelést, ökológiai kárt okoz. A vállalkozó az Excel-tábláját nézi, s mivel oda nincs beleírva ilyen költség, nem is érdekli. Az önkormányzatok, mivel nincs erre jogszabály, szintén nem foglalkoznak vele. A legfontosabb aktuális problémánkkal! Azzal, hogy a Föld többé nem terhelhető! Amíg a vállalkozó a költségvetésének logikája szerint úgy látja, neki jobban megéri egy 150 éve ott álló házat szemétté alakítani, majd elhordani, és letéve a sittet, szennyezni a világ egy másik pontját, akkor ezt meg is fogja tenni. És itt jön a következő környezetpusztító fejezet. Hiszen az elpusztított, elhordott ház helyére be kell hordania egy másikat. Az építőipar a környezetszennyezés egyik legmeghatározóbb tényezője. Nemcsak azért, mert sokat fogyaszt a Föld felszínéről lassan elfogyó építkezési homokból, cementből, vagy sok energiát használ fel, hanem mert hatalmas szállítási vonzata van. Azt a millió tonnányi anyagot, ami a házakba bekerül, a világ legkülönbözőbb pontjairól kell idehordani. Ezért lenne fontos az a szemlélet, hogy az ingatlanfejlesztő kényszerüljön megbecsülni és megőrizni mindent, ami funkcionálisan értéket hordoz. Ezt csak olyan környezetvédelmi adóval lehet kikényszeríteni, ami beépül az építési költségek közé, és amit a bontás és építés hiteles, megalapozott környezetterhelési számításai alapján érvényesítenek. Ami pedig a mocsaras talajra épülő házakat illeti, ezek megnyugtató megoldására ma már ezer jó technika van.

- Már 2010 előtt is elindult a térkövezés, mintha valakiknek mindenütt ez lenne a mániája és akár a biznisze is. Miért nem sikerül sohasem erősebb környezetvédelmi politikát folytatni e téren?

- A szemlélet lassan változik. A jog még lassabban. Mire megváltozhatna, elfogy a Föld alólunk. A régi, azaz üzleti rend hívei nem érdekeltek a változásban. Azért fontos egy progresszív helyi kormányzat, mert más önkormányzatoknak tud példát mutatni. Nemcsak gondolkozásban, de a helyi rendeletalkotás mintáinak megteremtésében is.

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotók: Ványi Ákos és Bojár András Iván Facebook oldala

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben