Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

JÓZSEFVÁROS A KORMÁNYNAK: ADJA VISSZA, AMIT ELVETT

Szűkös a büdzsé, de lesz jutalom

2020. július 01. szerda

A nadrágszíjat mindenféleképpen beljebb kell most húzni. Nagyjából ez a tanulsága a veszélyhelyzet utáni első, június végén lezajlott képviselő-testületi ülésnek. A fejlődés nem áll meg, de igazán látványos fejlesztésekre idén nem számíthatunk.

Pénzjutalmat szavazott meg a képviselő-testület a koronavírus-járvány idején nyújtott kiemelkedő és rendkívüli munkája elismerésére a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék, a Napraforgó Egyesített Óvodák, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ és a Polgármesteri Hivatal 324 dolgozójának. A nettó 50, illetve 100 ezer forintos összegeket júliusban kapják meg az érintettek. A képviselő-testület tagjai köszönetüket fejezték ki mindazoknak, akik a pandémiás időszakban tevékenységükkel segítették a kerületben lakókat.

Volt, nincs. Lesz?

A jutalomról szóló napirendi pontot összevonva tárgyalták a kormánynak szóló politikai nyilatkozat elfogadásával, ami hosszú szócsatát indított el. A nyilatkozat szerint a testület felszólítja a kormányt, hogy adja vissza a kerület fejlesztésére szánt több mint egymilliárd forintot, az elvont gépjárműadó-bevételt, valamint pótolja az állami döntés miatt kiesett parkolási bevételeket. Mint azt korábban írtuk, összesen 1,125 milliárd forintnyi korábban már megítélt, önkormányzati fejlesztésekre fordítható állami támogatást vont el a kormány Józsefvárostól a járvány elleni védekezésre hivatkozva. A Fidesz-KDNP frakció a nyilatkozatot elutasítva kiállt a kormány mellett. Vörös Tamás frakcióvezető szerint vészhelyzetben közösen kell viselni a terheket, az önkormányzat pedig „bénázott”, nem hívta le időben az összeget, azért fordította másra a kormány az 1,125 milliárdot.

Maradvány

Pikó András polgármester kifejtette, hogy 2020. február 21- én az önkormányzat kérésére elindította a lehívási folyamatot a kormányzat, és lehetővé tette az önkormányzat számára az adatfeltöltést. Az érintett projektből kettőnél ez azonnal megtörtént, a többi négy pedig folyamatban volt, és ezek után született a döntés, hogy az összeget a kormány átcsoportosítja. Az ellenzéki frakció fejlesztéseket hiányoló kérdésére a polgármester elmondta: „Egy kivéreztetett, források nélküli önkormányzat számára az állami költségvetésben biztosított fejlesztési forrás a lehetőség arra, hogy fejleszthessen.” Hozzátette, addig nem költenek a fennmaradó szabad pénzből, amíg nem látják, milyen környezetben és gazdasági keretek között kell  önkormányzatnak gazdálkodnia. Jelen helyzetben a cél az önkormányzat működésének biztosítása, fejlesztésekre nincs lehetőség.

Fővárosi projektek

A Blaha Lujza tér felújítását illetően Rádai Dániel alpolgármester elmondta, a projekt költségvetése nincs veszélyben, de a költségek optimalizálásra törekszenek. Az Orczy tér felújítása – ami a főváros által tervezett útfelújítási programba került be – a tervezetthez képest két és félszeresére drágult, s bár a tér állapota fejlesztést kíván, emiatt a felújítás várat magára – összegezte.

Ellátási érdek

A testületi ülésen elhangzott: az önkormányzat pályázatot nyújt be a kormányhoz a Gyermekkert Bölcsőde homlokzati felújítására. A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ kapacitás-átcsoportosításáról szóló javaslatot is elfogadták. Erre azért van szükség, mert a kerületi lakosság kórképének, halálozási mutatójának változása és a járóbeteg ellátás fejlődése, korszerűsítése átrendezte a betegellátási igényeket. A rendelési órák átszervezésétől a várakozási idő csökkenését várják.

Közétkeztetés

A Fidesz-KDNP törvénysértőnek tartja és szakértő bevonását kérte az önkormányzat és az új közétkeztetési szolgáltató megállapodása ügyében. A polgármester a vizsgálatra vonatkozó javaslatot befogadta annyi kiegészítéssel, hogy 2015-től kezdve vizsgálják felül a szerződéseket. Kérését azzal indokolta, hogy az előző vezetés alatt szerződtetett szolgáltatóval kötött szerződést törvénysértőnek találták. Pikó kiemelte: amíg az előző szolgáltató áremelést akart, a jelenlegi szolgáltató megbízásával éves szinten 175 millió forintot spórol meg az önkormányzat. 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben