Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

INTERJÚ FARAGÓ ZSUZSA DRAMATURGGAL

„A színház kivonulás a társadalomból”

2020. július 12. vasárnap

Faragó Zsuzsa a Fazekas Mihály általános iskolába és gimnáziumba járt. Már a nagyszülei és az édesanyja is Teleki tériek voltak, és maga is élt Józsefvárosban. Szabadúszó dramaturg már évtizedek óta. Hatalomról, kultúrharcról, színházról és a zaklatásokról is beszélgettünk.

- Hogy az aktuális hatalom mániája a foci, arra legyinthetünk, csak a pénzünk bánja. De miért érdekli őket ennyire a színház?

- Kevesen emlékeznek Orbán Viktor egyik 2010-es beszédére, amelyben elmondta, minden megváltozik, és a kultúrát is átalakítják. Nem árult zsákbamacskát. Csak nem veszik komolyan, mert sok mindent mond össze-vissza. Azt is mondják, hogy rendszerbíráló előadások futnak. Orbánnak fogalma sincs, ahogy az egész vezetőségnek sem, hogy mi megy a színházban, nem is érdekli őket, csak mindenütt ők akarnak diktálni. 

- Az Innovációs és Technológiai Minisztérium most rászállt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. A filmesek egy részét már régebben bedarálták, most a színészektől ijedtek meg?

- Azt azért nem kalkulálták be, hogy Andy Vajna negyven évig élt a működő amerikai demokráciában. Ez most válságban van, de mégis működik, míg a magyar demokrácia nem. Őt nem lehetett kézileg vezérelni, ahogy úgy tűnik, a Nemzeti Filmalap új vezetőjét, Káel Csabát sem. Vajna megpróbálkozott azzal, hogy jöjjenek a Széchenyi-filmek és hasonlók, de gyorsan abbahagyta. Az ő időszaka aztán a magyar filmgyártás újabb fénykora lett, egész sor kitűnő fiatal és középkorú rendezővel, ez egy bitang erős gárda ma. 

- Számos színész és rendező vesz részt kormányzati vagy épp ellenzéki rendezvényeken, tüntetéseken. A színházi társadalom ugyanúgy megosztott, mint maga a társadalom, vagy specifikusabb?

- A színészek nagyon kiszolgáltatottak, hiszen sosem tudni, hová szerződhetnek, meddig maradhatnak, miközben iszonyatosan sokat dolgoznak. Mítosz, hogy a színészek csak úgy elvannak. Nem így van, keményen és fegyelmezetten dolgoznak. A politikai hozzáállásukat pedig hozhatják magukkal a családból is. Akad konzervatív rendező, akivel jó együtt dolgozni, mert emberséges és méltányos, míg baloldali is, aki lekezelő, arrogáns. A hatalom kijátssza egymás ellen Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját és Demeter Szilárd kormánybiztost, de nehogy azt gondoljuk, számítanak bármit is Orbánnak. Eperjes Károly is csak gondolja, hogy a barátja. Dehogy. Őt nem érdeklik sem az írók, sem a zenészek, se senki.

- Azt sosem értettem, hogy jeles színészek miért akarnak színházigazgatók lenni. Mi mozgatja őket?

- Én sem értettem soha, miért akarnak egyesek igazgatók lenni, hatalmat gyakorolni bármely területen. Rém mulatságos megfigyelni, hogy a színészből lett igazgató hogyan kezd el azonosulni az új szerepével. De a magyar színház csak kétszáz éves, és kezdetben, akárcsak ma is, színészből lett az igazgató, de a díszletező is.

- Zaklatások mindenütt vannak, mégis a szereposztó dívány lett közismert. Jönnek a botrányok a szexuális és egyéb abúzusok, a hatalommal való visszaélés miatt… Ez másutt is így van?

- Az orvosi ügyeleti szoba is közismert, de a szereposztó dívány 19. századi toposza maradt meg… Örültem, hogy előkerültek ezek az ügyek, mert sajnos az egész társadalomra jellemző, mégis színésznők kezdtek el először beszélni róla. Sokan elmondták, hogy a színház más világ, hisz a színészek egész nap együtt vannak, egymás mellett öltöznek, a félmeztelenség is megszokott, a munka során a testi kontaktus, az érintés gyakoribb. Ugyanakkor mondjuk egy író magányos alkotó, és ha valakivel kapcsolatba lép, kell a másik beleegyezése. Neki nem beosztottja a nő, nincs az a hierarchikus függés, ami a rendező-igazgató és a színésznő közt megvan. Akinek szerepet osztanak, nem fog nemet mondani. Nem a színész választhat, viszont a rendező elvárja a hálát.

A színház körül erősebb tehát az érzékiség, ami nem szexualitás – akárcsak a déli kultúrákban, ahol a férfiak is átölelik, megcsókolják egymást. A probléma az, ha egy férfi – de női példa is akad – nem tud uralkodni magán. A szakmában ma olyan fiatalok nőnek fel, akik nem hatalmi helyzetből közelednek a másikhoz, hanem a közös beleegyezés válik természetessé. A Sárosdi Lilla-féle kiállásban az volt a fontos, hogy egy mítosz dőlt meg – az, hogy nincs szava annak, aki kicsi. Így közeledünk ahhoz, ahogyan az életünknek lennie kellene. A lényeg a kimondás, hogy senki ne érezhesse azt, hogy megvédi majd a helyzete, és mindenkinek helyt kelljen állnia az erkölcsiségével. Hangsúlyozom, hogy nők is lehetnek erőszakosak, és igazságtalan ezt a „szeretném, ha egy nő zaklatna” gondolatának hamis feltételezésével elütni.

Ám még ma is naponta meghal egy nő Magyarországon a családon belüli erőszak miatt. És mára újra megerősödött az vélemény, hogy a nőnek a konyhában a helye, szüljön, míg a munkahelyen azt nézik, terhes-e, aztán meg nem veszik vissza. A politikai butaságokhoz hasonul a társadalom is. Olyan ez, mint egy előadáson, amikor mi, nézők egymást húzzuk le vagy fel: ha tetszik a darab, mindenkinek egyre inkább tetszeni fog, ha nem, annál inkább nem…

A Me Too-ban pedig nem az a lényeg, hogy a színházban ne nyúljanak a szoknyák alá – bár ez is –, hanem hogy az emberek merjenek kiállni, elmondani, mi történt. De egyszerre van romlás és javulás e téren.

- Most jelent meg a híres-hírhedt színházi kritikus, Molnár Gál Péter Coming out című posztumusz önéletrajzi kötete. Molnár úgymond élet és halál ura volt, viszont respektálták, ám kiderült, hogy besúgó volt. Ma is vannak besúgók a színházi életben? A színpadi művek egy jó része úgyis az intrikákról szól…

- A cselszövő szintén a régi idők szerepe, de a mai színház egészen más. Molnár Gál azért érdekes, mert nem tudni pontosan, tényleg ártott-e valakinek, mert egyes jelentéseiben javaslatokat tett, vidéki színházakon akart segíteni. A talpáról a feje tetejére akarta állítani a világot. A könyvét olvasva jutott eszembe, hogy nála is az látszik, hogy a színház – legyen itt szó akárkiről, nemcsak színészről, hanem kritikusról is – kivonulás a társadalomból. Hogy rám nem érvényesek a szabályok – de nem úgy, hogy nem fizetek adót, nem viszem a gyereket iskolába. Nem vonatkoznak rám a szokványos szerepszabályok, tehát hogy 8-ra munkába megyek és be vagyokárazva. A színházi emberek nem a társadalmi kötelezettségek alól akarnak kibújni, hanem a szokványos szerepekből, és ezáltal bújhatnak bele más, színpadi szerepekbe. Meglehet, Molnár Gál még szórakoztatónak is találta, hogy besúgóvá válik, csak épp arra nem számított, hogy ez 16 évig eltart, és megpróbálta úgy csinálni, mintha üzeneteket küldene a hatalomnak. Ez naivitás volt, mert vélhetően ezek az üzenetek nem jutottak túl a tartótiszteken. Mindenesetre az ilyesmi nagyon traumatikus. Én sem mentem el végül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába kikérni, hogy rólam mit jelenthettek, mert ezzel szembesülni aligha könnyű.

- A járvány idején sokan megpróbálkoztak azzal, hogy a neten közvetítsenek előadásokat. Nekem nemigen jött be, hogy otthon a gép előtt nézzek színházat, hiányzik a hangulat. Ön követte ezeket?

- Azt a hatást nem keltheti egy interneten futó darab, mint az élő előadás, ahol a közönség is interakcióban van, hatunk egymásra, még abban a tekintetben is, hogy – mint mondtam – ha tetszik a darab másoknak, nekünk is jobban fog tetszeni. Ez a helyzet azonban lehetővé tette, hogy – mivel minden előadásra, különösön a vidékiekre, nem juthatunk el –, most sok mindent pótolhattam, és tájékozódhattam, hogy másutt mi történik. Fura helyzetek is adódtak. Például meg akartam nézni egy előadást, de az azonos cím miatt véletlenül egy másik társulatéra kattintottam, ami borzasztó, tűrhetetlen volt, rossz színészi munkával, ripacskodással. Az én elvárásom viszont más volt, mert másik rendezőre, színészekre számítottam, és úgy kezdtem el nézni a darabot, hogy biztosan tetszeni fog. Hát kiderült, hogy nem. Gondolhatjuk, hogy ez vagy az a színház biztosan jó, vagy éppen az ellenkezőjét – de amíg meg nem nézzük, nem derülhet ki.

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotók: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben