Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Három különböző kategóriában adott át elismeréseket a polgármester

Kitüntetéssel köszönték meg a bölcsődei dolgozók munkáját

2020. július 15. szerda

A H13 Vállalkozásfejlesztési Központba hívták meg július 14-én kedden a kerületben működő bölcsődék dolgozóit, hogy megköszönjék kitartó és áldozatos munkájukat. Néhányuknak díjat adott át a polgármester, Pikó András.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is több kategóriában tüntettek ki összesen nyolc bölcsődei dolgozót. „A lehetőségeinkhez képest igyekszünk minél jobban megbecsülni munkájukat, nem csak az elismerések által, hanem szimbolikusan is” – közölte a polgármester.


Ez okból kapott nevet egy eddig névtelen közterület a Nap utca és a Leonardo da Vinci utca kereszteződésénél: Brunszvik Júlia térnek nevezték el nemrég az első magyarországi bölcsőde elnöke után. 

Az eseményre meghívták Oláh Gergőt, az X-Faktor harmadik szériájának győztesét, aki úgy megmozgatta a közönséget, mint még soha senki a Bölcsődék Napján, a legtöbben székükből felállva táncoltak, tapsoltak és énekeltek. 

Az alábbi díjakat adták át oklevél, virágcsokor és pénzjutalom kíséretében: 

„Kiemelkedő Bölcsődei Munkáért” szakmai kitüntetésben részesült:

- Németh Zsuzsanna kisgyermeknevelő, Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Mini-Manó Bölcsőde

- Horváthné Ruszó Éva dajka, Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Fecsegő Tipegők Bölcsőde

- Botka Zoltánné bölcsődevezető, Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Katica Bölcsőde

„Polgármesteri Dicséret” kitüntetésben részesült:

- Oberfrankné Godányi Júlia kisgyermeknevelő

- Báder Erika gyerekház munkatárs

Hűségjutalomban részesült:

- Lippai Sándorné szakács, Játékvár Bölcsőde - 30 hűségév

- Losonczié Szabó Judit bölcsődevezető, Játékvár Bölcsőde - 20 hűségév

- Szabóné Orosz Csilla kisgyermeknevelő, Katica Bölcsőde - 20 hűségév

Szöveg: Ádám Judit; Fotók: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben