A Kolónia, ami inspirál

A Budapest100 idei túrájának első állomása a Bláthy Ottó, Vajda Péter, Delej és Golgota utcák által határolt Kolónia volt, ahol játékos, interaktív sétát szerveztek. Az idelátogatók rövid, mégis átfogó történeti leírást kaptak az épületegyüttesről, hozzá menetlevelet térképpel és rejtvénnyel, valamint néhány hasznos instrukciót. Ezután ki-ki a saját tempójában kalandozhatott a több mint 100 éve épült, eredetileg 648 lakásos, négyemeletes épülettömb belső udvarán.

A kalandtúra állomásain egy fiktív családtörténet rajzolódott ki, amin keresztül a résztvevők betekintést nyerhettek a telep korábbi életébe, megismerhették kultúrpolitikai jelentőségét. Így megtudhatták azt is, mit jelentett vidéktől Pestre költözni, és milyen feszültségeket okozott egy család életében, ha valamelyik tagja disszidált, és ez hogyan hatott a következő generációra.

A főszervező, Stuhl Ágnes az itt forgatott Csinibaba című filmet látva szeretett bele a Kolónia különleges környezetébe, 3 éve pedig ott is él. Fontos számára a múlt örökségének ápolása, ezért tartja missziójának, hogy minél többekkel megismertesse a Kolónia kincseit. „A Kolónia mindig is zárt erődként működött, nem volt nyitott arra, hogy jobban bekapcsolódjon a városba. Szerencséjére pont emiatt menekült meg a háborúk okozta nagyobb pusztítástól is, mivel a támadók katonai bázisnak hitték. Ennek ellenére, vagy éppenséggel emiatt is közkedvelt forgatási helyszín, számos magyar alkotás készült itt. Ha valaminek ilyen kisugárzása és története van, akkor őrizzük meg, és becsüljük meg azzal, hogy beszélünk róla. Hiszen, ha kikerül a narratívából, akkor el is veszik” – véli a lokálpatrióta főszervező.

Mandák-ház: az éden

A következő megállónk a Karácsony Sándor utcai Mandák-ház volt. Az udvarba lépve hatalmas, élettől duzzadó kert fogadja a látogatókat. A kert fáit, köztük egy hatalmas fügefát, még az ’50-es években ültették el az evangélikus gyülekezet tagjai, a kertet pedig a Margitsziget főkertésze tervezte, aki szintén gyülekezeti tag volt. A program könnyed koncerttel indult: a házban lakó, Zeneakadémián végzett Balaska Rebeka csapott a húrok, pontosabban a billentyűk közé. Az előadás után beszámolt arról, hogy leginkább a családias a légkör miatt szeret a Mandák-házban élni, és bár sokan lakják a házat, mégis békességben megférnek egymás mellett. Az épület múltjáról és jelenéről Bolba Márta vezető lelkész mesélt – no meg a teregetőkötélre csíptetett épülettörténeti képkiállítás.

A ház jelenleg a Budapest Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség tulajdona, 60 ember lakja. A lelkésznő érkezésekor meglehetősen lepusztult volt az épület, de kezdeményezésére a gyülekezet önkénteseivel felújították, és úgy hasznosították, hogy mára teljesen önfenntartóvá vált az épület. Az emeleten diákszállást alakítottak ki közös konyhával, nappalival, mert a cél a kollégiumi hangulat megteremtése volt. Az udvari szinten néhány idősebb lakó és civil szervezet bérel lakrészt, valamint a lelkészlakás is itt található. Később épületbejáró sétára is volt lehetőség, majd levetítették a lelkésznőről készült, A Mandák-ház lelkésze című filmet, melyet munkatársunk, Takács Mária forgatott.

Pillangóház a Szűz utcában

Pattogós cigányzenére léptünk be a Szűz utcai Pillangó-házba. Torgyán Berta látta vendégül a látogatókat a zsidó újévet ünneplő kaláccsal és erdélyi recept alapján készült zakuszkával megkent kenyérrel, de az eredeti cigánykenyeret, a bodagot is meg lehetett kóstolni. „Régen is több nemzetiségű volt a ház, és most is több nemzetiség lakja” – mondja: ezért a többféle étel és a széles zenei kínálat. A szecessziós stílusban épült ház nevezetessége, hogy ha az udvar közepére állunk és tekintetünket az égre szegezzük, a falak körvonala pillangó alakját rajzolják elénk, melynek negatívja az udvar kövezetén is megjelenik.

Oroszlán vagy átok?

Kíváncsi szemek és villogó objektívek özönlötték el a Krúdy Gyula utca 11. szám alatti ház ellipszis alakú lépcsőházát is. Az 1890-es évek végén épült ház a Reusz-család palotája volt, és itt élt az 1900-as évek elején néhány évig dr. Korányi Sándor, a nemzetközi hírű belorvos és ideggyógyász, aki a kórházi munkájából hazatérve, gyakorta még otthonában is folytatta a gyógyítást. Később lányinternátus és fiúkollégium is működött a házban. Az épület jellegzetes részlete a homlokzaton álló szárnyas oroszlán, ami eredetileg Velence címerállata volt, a védelem szimbóluma.

A szervező Tibor Tamás szerint a védelem rá is fért a házra. Néhány éve ugyanis a tető felújítását vállaló beruházó a bontási munkák után eltűnt, hatalmas jogi káoszt hagyva maga után. A legfelső szint lakásai életveszélyes állapotba kerültek, emiatt a jegyző otthonuk elhagyására kötelezte a lakókat. Azóta ideiglenes bádogfedés került az épület tetejére. Több év kínkeserves munkájával sikerült elérni, hogy megmeneküljön a ház – mondja a férfi, aki akkoriban inkább azt gondolta, az oroszlánnal együtt átok ül az épületen.

Macskafogó a házfalon

Ahogy a Lőrinc pap tér 3. udvarába értünk, Perényi László, a ház vendéglátója és lakója, egyben a Civilek a Palotanegyedért Egyesület elnöke, máris a kezünkbe nyomta az egyesület újabb büszkeségét, a Háztól házig utcától utcáig című kiadvány második részét, amiben az első kötethez hasonlóan, újjáépített Palotanegyedbeli házak szerepelnek. „Nem műszaki, nem száraz, a házakhoz kötődő anekdotákkal fűszerezett!” – teszi hozzá Perényi kedvcsinálóként az olvasáshoz. Még egy történet is jár a könyv mellé, ami abban nem kapott helyet. A ház első emeletén lakott Kuncz Román, aki többek között a Macskafogó című rajzfilm producere. Az ő tiszteletére a filmet nyári estéken a házfalra vetítették, és míg élt, ő is szívesen nézte együtt a lakókkal. Emellett az érdeklődők a ház közösségi tervezéssel készült kertjében háztörténeti kiállítást, Szűcs Zsuzsanna iparművész egyedi technológiával, samottos anyagból készített szobrait, valamint egy címeres téglagyűjteményt is láthattak. És nem maradt el a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar felvonulása sem.

A kétszer hazatért üvegkép

A 4-es számú ház a Horánszky utca egyik ékköve. Homlokzatát a közelmúltban újították fel. Hosszú sétánk után az udvaron lévő padon pihegve hallgattuk Vass László sztorijait. A férfi az épület egyik legidősebb lakója, 1980-ban költözött a házba családjával. „A moszkvai olimpia éve, már itt néztük színes tévén a kicsomagolásra váró dobozok között” – mondja.

Az udvar egy pontján a köveken égésnyomok. Halvány folt, különösebben nem feltűnő. „Az orosz katonák tűzhelye volt ez ’45-ben. Efölött főzték üstben a kukoricakását. Ismertem ég a lakót, aki gyerekként látta” – meséli. Majd azzal folytatta: az utcában nem volt lövöldözés ’56-ban, mert az annyira szűk, hogy a tankok nem fértek be. Most meg a kukásautó nem tud bekanyarodni a Krúdyból, csak a Bródyból betolatva. 

A vörösmárvány fokokból álló lépcsőház bejáratánál található a ház legnagyobb értéke, a Magyarok Nagyasszonya Jézussal című üvegkép. Felirata szerint 1882-ben készítette Ligeti Sándor üvegműves. A kép ismérve, hogy már kétszer is ellopták, ám mindkétszer megkerült. Az első esetről annyit tudni, hogy kivágták keretestül, de már senki sem emlékszik arra, hogyan került ide vissza. Miután másodszor is ellopták, az egyik lakó nyomtattatott egy nagy matricát az eredeti kép alapján, azt ragasztották az ablakra pótlásként. Ám közben ismét meglett a kincs – egy szemétdombról bányászták elő. A Városvédő Egyesülethez került, és tőlük kapta vissza a ház, így most megerősítve újra az eredeti helyén áll.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka