Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

ÖZVEGY KIPCSAK GYÖRGY ROVATA

Az újságírás elviselhetetlen könnyűsége

2020. október 24. szombat

Nem hiszem, hogy a szakmánkban van lejjebb, mint amit nemrég a Magyar Nemzet művelt Pikó Andrással.

Azt írták, az önkormányzati lakásokat a saját édesapjával újíttatná fel, ha tehetné. Amikor érkezett a cáfolat, hogy a polgármester apja már nem él, és különben is kertész volt, arra a lap azzal vágott vissza, hogy végül is tökmindegy: Pikó, ha tehetné, korrupt lenne. És minden bizonyára az is. Slussz-passz, kinyilatkoztatás.

A valóság meg annyi, hogy a polgi az antikorrupciós csomagról tárgyaló ülésen egy hasonlatot hozott: amikor a kormányfő apjának bányáiból szállítják a követ az útépítésekhez, az épp olyan, mintha ő az apjának adna bizniszt a kerületben. De az újságíró „kollégákat” ez a legkevésbé sem érdekli.

Csoda hát, hogy amikor leülök egy társasághoz, vagy csak úgy az utcán találkozunk, rögtön elhangzik, hogy hú, itt a Gyuri, gyerekek, ne mondjatok semmit, mert majd megírja a Józsefvárosba. Persze ez viccesen hangzik el. És meglehet, olykor kedveskedve szólítanak szerkesztő úrnak, mint az ántivilágban, ami hatalmas presztízst jelentett, de ma lehetetlen nem kiérezni ebből némi iróniát. Szakma az utóbbi 30 évben nem aljasult le ennyire, mint az újságírás, és ez meg is látszik a megítélésünkön. És amikor a kormánypárt helyi képviselőinek mindenről az jut eszébe, hogy ez a lap Pikó szócsöve, propagandaújság, akkor ezt sokan készpénznek is veszik, mert amit a „mieink” mondanak, az igaz. Még akkor is, ha bele se néznek a lapba.

Viszont én sem merek mindent megírni. Például, amikor arról mesélnek az építéseken melózók, hogy mi folyik ott: felárazás, mutyizás, a munkások be nem jelentése, lopások, mindez megfejelve a trehány végkimenetellel. Írhatnék erről, de nem azért nem írok, mert csak üresbe beszélnék bizonyíték nélkül – az még akadna –, hanem mert nem akarhatom, hogy az informátorok esetleg munka nélkül maradjanak.

Hazugsággyárban élünk, ahol már mindenki újságíróvá vált, ész nélkül kommentel boldog-boldogtalan. Ám, ahogy újraolvastam a fenti Pikó-sztorit, mégis jókedvvel konstatáltam, hogy szerethető ez a vidék, mert a szabadság fantomja sosem lesz halott. Végül is, e helyen én is elmondhattam a magamét. 

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotó: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben