A publicista a hideg idő kapcsán hívta fel a figyelmet a józsefvárosi eseményekre, az itt működő programra és arra, hogy mindehhez hogyan viszonyultak és most, hogy viszonyulnak a jogvédők. Ételosztás című írásában így fogalmaz: Korunk legnagyobb bajkeverői, a lánglelkű értelmiségiek élnek-halnak a teóriákért. A hatalom igézetében komoly pénzekre, valódi befolyásra, mindenféle kedvezményekre ácsingózó entellektüelek módfelett emberségesek, ha elméleteket kell gyártaniuk. Ebben nagyon jók, fájdalom, az élő emberektől időnként hátrahőkölnek. Hosszú ideje visszhangzó mantrájuk, hogy minden szakadtat, koldust, szerencsétlen embert, hajléktalant szeretnünk és dédelgetnünk kell. Persze, nem nekik, ők soha nem vinnének haza egyetlen ótvaros, tetves, beteg hajléktalant sem. Erre van – szerintük – az állam, amelynek a meggyengítésén, lebontásán egyébként fáradhatatlanul ügyködnek, de az effajta karitatív szolgálatra azért alkalmasnak találják. Mondanom sem kell: ha az állam képében fellépő önkormányzati vezető logikusan megindokolja, hogyan és miért kellene rendre szoktatni szegény hajléktalanokat, ezzel a tintanyaló társasággal fordul szembe. A Magyar Hírlap ételosztását követően megjelent cikkben Szentesi Zöldi így áll ki a VIII. kerületi polgármester mellett: Máris szögezzük le: baloldali polgármester nem lehet szociálisan érzéketlen. A kegyetlen, dölyfös, gazdagpárti jelzők csakis jobboldali politikusnak dukálnak. Bizonyos budapesti polgármesterek, akik a tetőcseréptől a pincebogárig mindent elloptak egy-egy kerületben, nem ellenségei a hajléktalanoknak. Kocsis Máté viszont igen, pusztán azért, mert nem állt be nyalni az emberi jogistáknak, hanem előállt az elképzeléseivel, amelyekről persze vitát sem kezdtek, hanem azonnal mindenféle jelzőket ragasztottak az ötletgazdára. Azóta eltelt néhány hónap, és az élet Kocsis Mátét igazolta. Merthogy röpködnek a mínuszok a budapesti éjszakában… Hála istennek nem hallunk híreket naponta megfagyott emberekről, mert a fedél nélkül élőket sikerült beterelni a hajléktalanszállókra. Elmélet és gyakorlat csap itt össze: elméletileg mindenkinek joga van megválasztani, hol tartózkodik, ez nem kétséges, de gyakorlatilag mindenki megfagyna ezekben a napokban, aki emberi méltóságát féltve egy padon óhajtaná tölteni az éjszakát. És ez itt a lényeg. Majd az írás végén felhívja a figyelmet arra, ami még egy lapban sem jelent meg: Kocsis Mátétól pedig soha nem kérnek bocsánatot. Mert az nem az ő műfajuk. Soha nem kérdezik meg önmaguktól és a közvéleménytől, hogy jobb-e szelíd erőszakkal menekültszállókra tuszkolni jobbára cselekvésképtelen embereket, vagy világosítsuk fel őket emberi jogaikról, aztán uzsgyi, irány vissza az egyetemi katedrára, ahonnan nem látszik egyetlen fagyhalál sem.