Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Újra Józsefvárosban

Felavatták Tormay Cécile szobrát (+fotók)

2012. április 02. hétfő

Halála után 75 évvel állítottak szobrot Tormay Cécile-nek Józsefvárosban, egykori lakhelye közelében. Az írónő évekig élt és alkotott a kerületben, valamint gyakran imádkozott a családja által állított Rókus kápolnában. Bár már korábban volt Budapesten egész alakos szobra, azt ledöntötték, így még nagyobb értékkel bír a most felállított mellszobor.

Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Beszédében hangsúlyozta: A szobrokat le lehet dönteni, az életműveket azonban nem. Hozzátette: lehet ugyan hallgatni róluk évtizedeken át, de az életművek és a bennük rejlő értékek mindig új létet nyernek. Ez történik Tormay életművével is, a korábbi írói alkotásoktól kezdve a legutolsókig.

"A szobrokat le lehet dönteni, az életműveket azonban nem"

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere emlékeztetett, „Tormay Cécile Józsefvároshoz kötődik, nemzetféltő remekműveit itt, ebben a közegben alkotta, míg a rokon Istennek teremtett házat kerületünkben.” A polgármester felidézte az írónő életét, beszélt a Józsefvároshoz kötődő napjairól, majd beszéde végén hozzátette: „Kívánom, hogy sokan olvassák el Tormay Cécile műveit, akár itt a parkban, a megújult utca nyugalmában, a Rókus kápolna és az írónő szobrának közelségében, hogy aztán betérve a templomba, a templomi a csöndben hagyják magukon eluralkodni az írónő mondatai kiváltotta érzelmeket, és az erős Istenhit büszkeséggel vegyes bizsergését.”

Tormay Cécile

R. Törley Mária bronz szobrát Lezsák Sándor és Kocsis Máté leplezte le, az alkotást az ünnepségen pedig Aczél László Zsongor pálos atya szentelte fel. Tormay Cécile szépírói munkássága 1899-ben az Apród-szerelem című novelláskötettel indult, és már első alkotásaiban felfedezhető volt írásművészetének talán legérdekesebb eleme, az atmoszféra-erő - ismertette az író munkásságát Takaró Mihály irodalomtörténész.  Mint mondta, Tormay írói pályája 1918-ig töretlen volt a korabeli magyar irodalomban, és rendkívüli volt nemzetközi elismertsége is. Novellái, regényei rendszeresen jelentek meg francia, olasz és német folyóiratokban, regényeit sorozatban adták ki a jelentős német, francia és olasz kiadók. Tormay rövidesen a kortárs világirodalom elismert tagja lett, az Emberek a kövek között, A régi ház, vagy a Viaszfigurák ennek a különleges és modern stílusnak az ékkövei. Figyelmét a történelem és a politikai események néhány évre más irányba terelték, e korszak kiemelkedő alkotói termése a Bujdosó könyv - tájékoztatott az irodalomtörténész.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben