Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Magdolna Negyed

Szociális Városrehabilitációs Projekt

Magdolna Negyed Program II.

Szociális Városrehabilitációs Projekt

Magdolna Negyed Program III.

Román delegáció járt Józsefvárosban

Példaértékű a Magdolna Negyed Program

Bukarest 5. kerületéből érkezett delegáció kerületünkbe március 8-án. A hatfős küldöttséget Egry Attila és Sántha Péterné alpolgármesterek fogadták, akik a Magdolna negyed egy részén is körbevezették a vendégeket. A látogatók célja az volt, hogy az önkormányzat működésén túl megismerjék a Magdolna Negyed Program keretében megvalósult városrehabilitációt és tapasztalatokat gyűjtsenek a területfejlesztés és a szociális problémák kezelésének témakörében.

Házak, terek születtek újjá, közösségek erősödtek meg

Folytatódik a Magdolna negyed fejlesztése

A lakók és az önkormányzat közös sikertörténete a Magdolna Negyed Program III. A szociális városrehabilitációs fejlesztés részeként bér- és társasházak újultak meg, közterületek épültek újjá, sokrétű társadalmi, szociális és foglalkoztatási programok indultak. A program eredményeit és tapasztalatait az önkormányzat képviselői, kivitelezők és szakemberek jelenlétében ismertették pénteken a Kesztyűgyár Közösségi Házban. Az eseményen részt vett Sára Botond alpolgármester és a helyi civil szervezetek tagjai. Józsefváros alpolgármestere kiemelte: a program egyes elemei önkormányzati forrásból folytatódnak.

Középpontban a család

Folytatódik a Magdolna negyed program

A jövő évben is folytatódik a Magdolna Negyed Program III., a társadalmi, szociális projektekkel. Balogh István Szilveszter, a környék önkormányzati képviselője lapunknak hangsúlyozta: a Magdolna negyed rehabilitációja kapcsán a lakók és az önkormányzat közös sikeréről, a jövőt illetően pedig közös felelősségről beszélhetünk. Hozzátette: a városrész felzárkóztatása egész Józsefváros érdeke.

A mi buszunk

Újra találkozunk a 99-es vonalán!

Október 10-én zárul a Magdolna Negyed Program III. keretein belül megvalósuló 99-es busz projekt. A Teleki téri rendezvényen az érdeklődők találkozhatnak a buszokon dolgozó szociális munkásokkal, sor kerül a 99-es busz rajzpályázatának díjátadójára és bemutatják az új, csak a Magdolna negyedre jellemző buszmegállópárt.

Így szeretnék utazni a 99-es buszon!

Rajzpályázat és utastájékoztató akció indul

Helyszíni utastájékoztató akcióval és rajzpályázattal folytatódik a 99-es járat autóbuszain utazók és megállóiban várakozók biztonságának növelése érdekében indított programsorozat.

Közös érdek a megóvása

A 99-es „a mi buszunk”

A Józsefvárosi Önkormányzat a BKK-val és a BKV-val összefogva, a Magdolna Negyed Program III. keretében immár második alkalommal szervezett a 99-es buszhoz kapcsolódó színes, informatív és játékos programokat kínáló rendezvényt a Karácsony Sándor és a Szerdahelyi utca sarkán található üres telken.

Rajzolj álombuszt!

Kerületi gyerekek a 99-es busz jövőjéről

Józsefváros önkormányzata a Magdolna Negyed Program III. ütemének a keretében buszos rendezvényt szervezett a BKV-val és a BKK-val közösen a Teleki téren, a volt ideiglenes piac helyén. A július 17-én, pénteken megrendezett eseményen ugrálóvárral, buszmegálló dekorálással, és tudáspróbával várták a kicsiket és nagyokat.

Bővülő parkrész, nagyobb játszótér

Ötletek a Mátyás tér jövőjéről II.

Ismét összegyűltek a Mátyás tér lakói a Józsefvárosi Önkormányzat és a Józsefvárosi Magdolna Negyed Egyesület (JóMa Csoport) hívására, hogy közösen döntsenek a Mátyás tér jövőjéről. Az ötletelés végére kirajzolódott, hogy a legtöbben a még bekerítetlen területet is kerítéssel csatolnák hozzá a térhez, valamint a játszótér is egy védettebb, nagyobb helyre kerülne.

Hátrányos helyzetű nők segítése

Sokrétű programok a Fókusz Női Közösségi Központban

A Magdolna utca 47. szám alatt található Fókusz Női Közösségi Központban valósul meg a „Társadalomból kirekesztett nők foglalkoztatása és rehabilitációja” című program 2015. június 15-től. A szakmai felügyeletet a Kesztyűgyár Közösségi Ház látja el. A megnyitón Sántha Péterné alpolgármester asszony hangsúlyozta, hogy milyen fontos szerepe van egy közösségi térnek, ha hátrányos helyzetű emberekről, legfőképpen, ha nőkről, anyákról van szó.

Pihenőrész és sütőhely is épül

Tovább szépül a Magdolna Közösségi Kert

Egy üres önkormányzati telken hozta létre tavaly a Magdolna Közösségi Kertet a Józsefvárosi Polgárőrség. Azóta óvodásokkal és környékbeli lakosokkal összefogva gondozzák az ágyásokat. A kertben idén nyáron fedett pihenőrészt és sütőhelyet alakítanak ki.

Több sportlehetőség és jobb közvilágítás

Ötletek a Mátyás tér jövőjéről I.

A Mátyás tér szépítése, funkcióinak bővítése kapcsán tartott lakossági fórumot a Kesztyűgyár Közösségi Házban a Józsefvárosi Önkormányzat és a Józsefvárosi Magdolna Negyed Egyesület (JóMa Csoport). A lakók egy része a sportolási lehetőségeket bővítené, többen a közvilágításon módosítanának.

A Bérlői kisokos szerkesztésében a lakók is részt vettek

Kézikönyv készül a Magdolna negyedben élők számára

Hogyan spóroljunk? Hogyan csökkenthetjük a rezsit? Hogyan éljünk egymás mellett egy társasházban? – többek között ezekre a kérdésekre ad tippeket az a kézikönyv, amely a Magdolna negyed lakói számára készül. A Bérlői kisokos szerkesztésében a városrész lakói is részt vettek. Lakossági fórum keretében a Kesztyűgyár Közösségi Házban vitatták meg, milyen legyen a kiadvány.

Bérlői kisokos

Kézikönyv készül a Magdolna negyedben lakók számára

A rezsivel való spóroláshoz is segítséget nyújt majd a Bérlői kisokos, ami a Magdolna negyedben lakók számára készül. Február 26-án lakossági fórumon gyűjtik össze azokat a témákat, amelyekhez tájékoztatót és útmutatót ad majd a kiadvány.

A Fővárosi Önkormányzat is partner az MNP III-ban

Új burkolatot kap a Baross utca és a Fiumei út szervizútja

Hamarosan megújul a Baross utca és a Fiumei út szervizútja a Magdolna Negyed Program III. keretében. Felújítják a mellettük futó járdaszakaszokat és a zöldfelületet is. Ezek a területek a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában vannak, így új konzorciumi taggal bővült a városrehabilitációs program.

Magdolna negyed

Ami az MNP III-ból még hátra van

2013 elején indult és 2015 közepén fejeződik be a Magdolna negyed nagy városrehabilitációs programja. Az európai uniós pályázaton nyert pénzekből házak, terek, utcák újultak meg, és elindult számos társadalomfejlesztő kezdeményezés is. A fennmaradó összegeket ez utóbbiakra fordítja az önkormányzat, ugyanakkor további társasházak felújítására is pályázik.

Lakossági fórum a Kesztyűgyárban

Közösen a megújult terekért

A Kesztyűgyár Közösségi Ház adott otthont a Szomszédsági Rendőr Program keretében megrendezett legutóbbi találkozónak. A Magdolna negyedben élők megismerhették a nemrég megújult terek biztonságáért és tisztaságáért tett intézkedéseket valamint elmondhatták észrevételeiket, javaslataikat is.

Fiatalos épület a FiDo téren

Beszélgetés Jani Anna építésszel

Egyetemi diplomamunkának készült, végül mégis valósággá lett az pavilonszerű közösségi épület, amelyben a józsefvárosi tinédzserek és fiatal felnőttek találhatnak maguknak értelmes szabadidős elfoglaltságot. A szerencsés véletlenek láncolatának köszönhető sikersztoriról a fiatal tervezőnővel, Jani Annával beszélgettünk.

Ifjúsági park Józsefváros új terén

Megnyílt a FiDo tér

A Fiumei út és a Dobozi utca által határolt, elhanyagolt és kihasználatlan zöldterületen ifjúsági parkot alakított ki a józsefvárosi önkormányzat. Pénteken egy egész napos eseménysorozattal várja első vendégeit a megújult park, este pedig Gájer Bálint adott koncertet.

Újabb terünk lett gyönyörű

Térátadó és színházavató a Kálvárián

Az újjávarázsolt Kálvária tér átadóját egybekötötték a téren található Turay Ida Színház ünnepélyes megnyitójával. A két jeles eseményen megjelent Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Rétvári Bence államtitkár is. Az átadáson a Kálvária tér történetére utalva Kocsis Máté polgármester kiemelte, hogy a megújult parkot nem átadják, hanem visszaadják a józsefvárosiaknak.

„A Teleki térnek lelke van”

Szép parkkal és szoborcsoporttal gazdagodott a kerület

Teljesen megújult Józsefváros egyik legismertebb közterülete, a Teleki tér. A piac újjáépítése, a környező házak és utak felújítása után, most a park is megújult, és méltó emlékművet kapott a tér névadója, gróf Teleki László. Az átadón Kocsis Máté polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy a park megújulásával a Teleki tér ismét közösségformáló helyszín lehet, amilyenre minden városnak nagy szüksége van.

Szigetelték a zárófödémet is

Felújítás a Bauer Sándor utca 4-ben

A Bauer Sándor utca 4. szám alatti bérház az elmúlt években már több felújításon is átesett Józsefváros önkormányzatának köszönhetően. A közelmúltban a zárófödém hőszigetelésére és a talajvizesedés megszüntetésére is sor került. Az épületet Sántha Péterné alpolgármester és Gondos Judit önkormányzati képviselőjelölt adta át.

Belakóparti

Megújult társasházak a Magdolna negyedben

A Magdolna Negyed Program III. részeként tizenhárom vegyes tulajdonú társasházat újított fel a kerületi önkormányzat. Többségüket a körzet önkormányzati képviselője, Balogh István Szilveszter szombaton a negyed lakóival együtt, a nemzeti szalag átvágásával avatta fel jelképesen. Ezt követően a megszépült házak lakói hivatalosak voltak egy kis „belakópartira” is a Mátyás térre.

Lecsófőzéssel ünnepeltek

Házátadó a Karácsony Sándor utcában

A Magdolna Negyed Program III. ütemében megújult házak lakóközösségeinek szervezett házátadó lecsófőző versenyt a városrész önkormányzati képviselője, Kaiser József. A jó hangulatú eseményen mindenki megkóstolhatta a "szomszéd" lecsóját.

15 millió forintos beruházás

Megújult ház a Nagy Fuvaros utcában

A közelmúltban újult meg a Nagy Fuvaros utca 2/b szám alatti önkormányzati lakóház homlokzata, amelyet Zentai Oszkár képviselő adott át pénteken. Az épület a Magdolna Negyed Program III. egyik állomásaként mintegy 15 millió forintos beruházásnak köszönhetően szépült meg.

43 millió forintos beruházás

Kis Fuvaros 8: megújult a homlokzata

A Magdolna Negyed Program III. egyik állomásaként újult meg a Kis Fuvaros utca 8. szám alatti társasház homlokzata. A 43 millió forintból szigetelték a tűzfalakat is, valamint egy korábbi komfort nélküli lakásból és egy műhelyből egy komfortos lakást alakítottak ki. A megújult épületet Zentai Oszkár önkormányzati képviselő adta át hétfőn az ott lakók egy részének jelenlétében.

Megújult a Bauer Sándor utca

Faltól falig új burkolat

Több mint 60 millió forintból újult meg a Teleki és a Mátyás teret összekötő Bauer Sándor utca. Az utca teljes szélességében új burkolatot kapott, az út és a járda is megszépült, a közvilágítást is átépítették. Mint Zentai Oszkár önkormányzati képviselő elmondta, a megújult környékre a jövőben több rendőr és közterület-felügyelő vigyáz majd.

Átadták a Teleki tér 15-25. előtti útszakaszt

Felújított úttest, több parkolóhely

Teljesen új, a mai igényeket is kielégítő útburkolatot kapott a Teleki tér egyik útja, átalakult a parkolási rend is – az új halszálkás parkolás lehetővé tette, hogy további 40 gépkocsi tudjon megállni a piac közelében. A felújított úton Sára Botond alpolgármester és a Társak a Teleki térért Egyesület elnöke, Feicht Rezsőné vágta át a szalagot.

Minden megtudható a felújításokról

Információs pont a Dankó utcában

Sántha Péterné alpolgármester és Balogh István Szilveszter önkormányzati képviselő pénteken adta át a környék lakóinak a Magdolna Negyed Információs Pontot a Dankó utca egyik megújult épületében. Az iroda munkatársainak legfontosabb feladata, hogy tájékoztassák a helyieket az Magdolna Negyed Program III-hoz kapcsolódó munkálatokról, illetve segítsék a kivitelezésben részt vevők és a lakosság közötti kommunikációt.

Teljesen megújul a Kálvária tér is

A park után a társasházakat is felújítják

Az önkormányzat célja a Kálvária tér teljes körű megújítása, amely a park – hamarosan befejeződő – rehabilitációjával kezdődött, de még koránt sem ért véget.

MNP III. lakossági fórum

„Bérlőnek maradni”

A Magdolna Negyed Program harmadik szakaszában nemcsak épületek és közterek újulnak meg. Az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a lakosság életét megkönnyítő, a közbiztonság és a köztisztaság javítását szolgáló szociális programokra is. Az egyik ilyen program a negyedben lakást bérlők számára szervezett, tanácsadással és tájékoztatással egybekötött fórumsorozat.

Magdolna Negyed Program III.

A tervezettnél több fejlesztés valósul meg

Új fejlesztési elemekkel bővül a Magdolna Negyed Program III. üteme. Az egyes beruházásokra szánt, de fel nem használ maradványösszegekből az önkormányzat többek között a programban résztvevő egyes bérházak és társasházak tetőszerkezetét és kéményét újítja fel, de jut még pénz járdafelújításokra is. A képviselő-testület továbbá döntött arról is, hogy csökkenti a lakbért azoknál a lakásoknál, ahol az építkezési munkák jelentősen zavarják a bérlők mindennapjait.

MNP III. Szomszédsági rendőrprogram

Lakossági fórum a tapasztalatokról

Egy éve indult a Szomszédsági rendőr program a Magdolna negyedben. Az MNP III. részeként folytatott program első évének tapasztalatait és eredményeit ismertették a lakossággal és válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

Új útburkolat, új forgalmi rend

Átadták a felújított Magdolna utcát

215 millió forintból újulnak meg a Magdolna negyed főbb útvonalai – mondta Sára Botond alpolgármester a felújított Magdolna utca átadásán. A több mint 600 méteres útszakasz leaszfaltozása mellett megújult a közműhálózat és a közvilágítás is. Az új közlekedési rendtől az átmenő forgalom csökkenését várja az önkormányzat – mondta az átadáson Kaiser József, a városrész önkormányzati képviselője.

Útfelújítások

Munkahelyeket teremt a városrehabilitáció

Tartósan álláskeresők dolgoznak a Magdolna Negyed Program III egyes fejlesztési elemeinek megvalósításán. A Magdolna utca felújítása még ebben a hónapban befejeződik, utána a Bauer Sándor utcát fogják leaszfaltozni. Elindult a kivitelezés a Kálvária, a FiDo és a Teleki téren is, a tervek szerint ezek a nyár végére készülnek el. A 28 önkormányzati bérház közül többnél ezekben a hetekben kezdődnek meg a felújítási munkálatok.

Véget ért a Magdolna Negyed Program féléves fórumsorozata

Zárófórum: Képzési és foglalkoztatási programok

Havi rendszerességgel megrendezett, féléves fórumsorozat ért véget március 12-én este a Kesztyűgyár Közösségi Házban. A rendezvények legfőbb célja a Magdolna Negyed Program harmadik szakaszának részletes bemutatása volt a negyed lakói számára.

Újjáéled a Magdolna negyed

12 társasház készült el

Európai Uniós támogatás keretében több mint 4 milliárd forintot fordít a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed megújítására. Az MNP III. egyik fontos szakasza most zárult le, melynek keretében 12 társasház újult meg.

Társasházak és bérházak felújítása

Lakossági fórum a Magdolna Negyed Program III. üteméről

A hat állomásosra tervezett szomszédsági fórumsorozat 2. összejövetelén a társasházak és bérházak felújítása volt az előre kijelölt téma.

Elindult a lakossági fórumsorozat a Magdolna negyedben

Október 9-én a Kesztyűgyár Közösségi Házban elindult az a fél éven át tartó lakossági fórumsorozat, melyen a környék lakói a Magdolna Negyed Program (MNP) harmadik szakasza kapcsán felmerülő kérdéseikre kaphatnak választ.

A rovat további hírei

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben