Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Józsefváros - közös város

Interjú a nemzetközi nőnap alkalmából - női utcajogászok

2021. március 12. péntek

A nemzetközi nőnap alkalmából a héten öt olyan nőt, illetve közösséget ismerhetünk meg, akik munkájukkal segítik Józsefvárost és a közösséget.

Ma az Utcajogászokkal készített interjúnkat olvashatják, akik munkájuk vagy tanulmányaik mellett a szabadidejükben végzik az Utcajogász esetkezeléseit.

Kik is az Utcajogász női tagjai?

Sokan vagyunk, jelenleg tizennégyen, ami közös bennünk, hogy egyikünk kivételével mindenki jogász. Vannak fiatalok, idősebbek, anyukák, egyedülállók, feleségek, és a legkülönbözőbb munkahelyeken dolgozunk, amikor éppen nem utcajogászkodunk.

Mivel foglalkoznak a mindennapokban, mi a munkájuk célja?

A mindennapokban mindenkinek van munkahelye vagy tanul. Az Utcajogászban végzett esetkezelést ezen kívül a szabadidőnkben csináljuk önkéntesen. Az Utcajogászban végzett munkánk célja, hogy jogi segítséget adjunk olyan rászoruló - jórészt nehéz lakhatási helyzetben vagy hajléktalanságban élő - embereknek, akik nem engedhetik meg magunknak, hogy ezért fizessenek. Ez a közvetlen cél egyben eszköz is annak a távlati célnak az eléréséhez, hogy mindenki egyforma esélyekkel tudja érvényesíteni a jogait, függetlenül attól, hogy hová született, ne lehessen senkit hátrányosan megkülönböztetni a társadalmi helyzete miatt és befogadó és igazságos társadalomban élhessünk.

Milyen visszajelzéseket kapnak a munkájukról?

Az utcajogász 10 éve működteti az ingyenesen elérhető, küszöb nélküli jogsegély szolgáltatását. Ügyfeleink száma folyamatosan nő, ami azt jelenti, hogy elterjedt a híre a működésünknek. Talán a legfontosabb visszajelzés, hogy egyre többen fordulnak hozzánk, mert ez azt jelenti, hogy bíznak bennünk, bizalommal keresnek meg bennünket. Nekünk az a legfontosabb, hogy az ügyfeleink elégedettek legyenek, és nagyon jólesik egy-egy sikeres ügy után látni, ahogy örülnek. Ugyanakkor szervezetként is egyre több elismerést kapunk. Ilyen volt 2018-ban "Az év Pro Bono ügyvédje" díj, amit az Utcajogász egyik ügyvédje kapott az Utcajogásznak a hajléktalan embereket segítő, a hajléktalanság kriminalizációja elleni munkájáért.

Mit gondolnak Józsefvárosról, mit szeretnek Józsefvárosban?

Józsefváros azért is kedves a szívünknek, mert a peremén, a Blahán működik a jogsegély szolgáltatásunk. Ez azt jelenti, hogy 10 éve minden pénteken "belakjuk" a Blahát, gyakorlatilag az utcaképhez tartozunk péntek délutánonként. Szeretjük Józsefvárost azért, mert Budapest belső kerületeivel szemben meg tudta őrizni a színességét, izgalmasságát. Szeretjük a Népszínház utcán végighúzni a kiskocsinkat péntekenként, ezen visszük a jogsegélyhez szükséges felszerelést a Blahára. A teljesség igénye nélkül szeretjük még a Lument, az Aurórát, a Mikszáth teret, a Baross utcát, a Práter utcai fiúk szobrát, a Corvin plázát, a Múzeumkertet, a Lőrinc pap teret, a Természettudományi Múzeumot, a II. János Pál pápa teret, a pakisztáni mosodákat és a Kashmir Bazárt, a Jelent, a József utcát, a Rákóczi teret a Konfekcióval és a csarnokkal, a Bródy és a Krúdy utcát, a Gólyát.

 

A programhoz kapcsolódó hírek

Miénk itt a tér… - Beszámoló a Tavaszváró Piknikről

Józsefvárosi sportpályázat - 2022

Józsefvárosi nemzetiségi pályázat - 2022

Józsefvárosi egyházi pályázat - 2022

Józsefvárosi civil pályázat - 2022

Civilbarát önkormányzatot építünk - beszámoló 2021-ről

A 2021-es civil pályázatok nyerteseinek beszámolói

Beszámoló a józsefvárosi civil szervezetek és csoportok második fórumáról

Pályázat civil és egyházi szervezetek számára önkormányzati lakások bérlőkijelölési jogára

Józsefvárosi civil szervezetek és csoportok második fóruma

A civil és kulturális, egyházi, sport és nemzetiségi pályázatok eredményei - 2021

Józsefvárosi kötődésű civil szervezetek és csoportok online fóruma - beszámoló

A 2020-as civil pályázatok nyerteseinek beszámolói

Ünneplés a Molnár Ferenc Parkban

Józsefvárosi kötődésű civil szervezetek és csoportok online fóruma

Megjelent a 2021-es civil és kulturális pályázat!

Bemutatkoznak a józsefvárosi civil szervezetek

Ajánlja fel adója 1%-át józsefvárosi civil szervezeteknek!

Interjú a nemzetközi nőnap alkalmából - Novák Julianna

Interjú a nemzetközi nőnap alkalmából - Hegyi Dóra

Interjú a nemzetközi nőnap alkalmából - Császár Adrienn

Civil szervezetek és önkormányzatok: hogyan bírjuk egymást, hogyan bírunk egymással?

Interjú a nemzetközi nőnap alkalmából - Török Zsófi

Civil szerveződések és önkormányzatok - Online kerekasztal-beszélgetés

Február 1. a civilek napja

Az önkormányzat elfogadta Józsefváros Civil Stratégiáját

AdakozóKedd 2020. december 1.

Iratkozzon fel a Józsefvárosi Önkormányzat civil hírlevelére!

Lezárult a kerületi civil stratégia véleményezése

Véleményezze a kerület civil stratégiáját!

A civil és kulturális, egyházi, sport és nemzetiségi pályázatok eredményei

Helyiségbérleti lehetőségek civil és egyházi szervezeteknek a Józsefvárosi Önkormányzatnál

Józsefvárosi civil és kulturális pályázat

Ajánlja fel 1%-át józsefvárosi civil szervezeteknek!

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben