Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Sajtótájékoztató a Nem Adom Fel Kávézóban

Mintegy 250 millió forintra pályázhatnak fogyatékkal élőket segítő szervezetek

2017. november 21. kedd

A kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékos emberek életminőségét folyamatosan javítsa. Ezzel összhangban három új, összesen 250 millió forint keretösszegű pályázatot dolgozott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kiírásokkal kapcsolatban Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár tartott sajtótájékoztatót kedd délelőtt a Józsefvárosban található Nem Adom Fel Kávézóban.

„Nagyon sokat foglalkozunk a szolgáltatási környezet fejlesztésével, de fontos megemlítenünk, hogy a fogyatékos fiatalok nagyobb része saját otthonában él, így ki vannak téve annak a veszélynek, hogy izolálódnak. Ezért óriási hangsúlyt kap a családok és a szülők támogatása, de pályázhatnak a segítőkutya kiképzéssel foglalkozó szervezetek, illetve a fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezetek szakmai programjainak támogatására is” – mondta el az államtitkár.

A sajtótájékoztatón jelen volt a Nem Adom Fel Alapítvány sajtószóvivője, Papp Szabolcs is, aki kifejtette: egy civil szervezetnek minden pályázati lehetőséget ki kell használnia. Az alapítvány rendszeresen tart érzékenyítő napokat oktatási intézményekben, amelyeknek elég magasak a költségei, ezért érdeklődéssel fogják áttekinteni az új kiírást.

Hasonlóképpen vélekedett Mányik Richárd, a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület elnöke is, aki szerint elég speciális módon működnek, ugyanis náluk a fogyatékos emberek képezik ki a kutyákat sorstársaiknak. „Nagyon sok segítőkutya népszerűsítő kampányt folytatunk, amelyeket önerőből képtelenek lennénk fedezni, ezért fontosak ezek a pályázatok" – tette hozzá a kutyakiképző szakember.

Az alábbiakban közöljük a három pályázati kiírás internetes elérhetőségeit:

„Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázat

A pályázati program célja a fogyatékos gyermekeket és felnőtteket nevelő szülők, családok, valamint a fogyatékos szülők részére, az ő igényeikre reagáló szolgáltatások támogatása.

http://fszk.hu/palyazat/szulo2018/

„Segítő kutya kiképzéssel foglalkozó szervezetek támogatása” pályázat

A pályázat célja a fogyatékos személyek segítő kutyához juttatásának, terápiás kutyák alkalmazásának támogatásával a fogyatékos személyek életminőségének javítása, társadalmi integrációjának és önállóságának elősegítése, biztosítása.

http://fszk.hu/palyazat/skk2018/

„A fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása” pályázat

A pályázat célja, hogy a fogyatékos személyeket tömörítő és/vagy segítő szervezetek számára meglévő szolgáltatásaik folyamatos fenntartásához és fejlesztéséhez, illetve újonnan beindítani kívánt szolgáltatásaik működtetéséhez nyújtson támogatást.

http://fszk.hu/palyazat/fof2018/

Fotó: Huszár Boglárka/ Józsefváros újság