Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Elismerték kerületünk a vállalkozásokért tett erőfeszítéseit

Józsefváros elnyerte a KKVBARÁT Önkormányzat címet

2017. november 21. kedd

A KKVHÁZ Zrt. által az idei évben alapított díjjal – amit elsőként kerületünk mellett Zugló önkormányzata érdemelt ki – azon települések, kerületek munkáját ismerik el, akik legtöbbet tesznek a helyi mikro-, kis-, és középvállalkozások támogatásáért és versenyképességük fejlesztéséért. Az elismerést Sára Botond alpolgármester vette át november 20-án a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) székházának Baross termében, az esemény díszvendége Krisán László, a BKIK elnöke volt.

Gulyás József, a KKVHÁZ vezérigazgatója rámutatott: a mai KKV szektor szereplői, azaz a családi, kis-, és középvállalkozások segítségre szorulnak.

Ezt a segítséget pedig ezen vállalkozások természetes és legfontosabb partnere, a helyi önkormányzat tudja leghatékonyabban biztosítani. Ezért is alapították meg az idei évvel a KKVBARÁT Önkormányzat címet, amelyet Józsefváros az ágazat kiemelten tudatos fejlesztéséért érdemelt ki.

„Igyekszünk jó példával járni” – köszönte meg Sára Botond az elismerést, majd elmondta, a döntések meghozatalát a kerület adottságainak részletes felmérése előzte meg. Józsefvárosban – amellett, hogy itt található a fővárosban a legtöbb felsőoktatási, tudományos és kulturális intézmény – többezer vállalkozás is működik, amelyek befizetett adóikkal és a megtermelt javakkal a városrész motorját jelentik.

A vállalkozások száma és hatékonysága kiemelten fontos a kerületnek, ezért az első intézkedések egyikeként 2012 őszén megnyitotta kapuit a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ az Európa Belvárosa Program keretében. Ez az intézmény minden segítséget megad a start-upok mellett a hozzá forduló, már működő vállalkozások számára is, jogi és adóügyi tanácsadás mellett székhelyszolgáltatást nyújtanak, konferenciákkal, workshopokkal, szakértők bevonásával és folyamatos mentorálással tesznek meg mindent a helyi vállalkozások felkarolásáért.

Az alpolgármester hozzátette, kerületünk önkormányzata elsőként biztosított támogatást a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által nyújtott hitelhez, így a józsefvárosi vállalkozóknak kell a legalacsonyabb kamatot fizetniük hitelük után a fővárosban. Emellett kedvező ingatlanbérlési lehetőséggel is igyekeznek vonzóvá tenni városrészünket a vállalkozni vágyók számára. „A jó ötletek mellett elengedhetetlen egy jól működő és együttműködő apparátus is, amely felkarolja a kezdeményezéseket és végrehajtja a meghozott intézkedéseket” – mondta Sára Botond, majd hozzátette, az önkormányzatnak nyitottnak kell lennie és nagy hangsúlyt kell fektetnie a hatékony kommunikációra is, hiszen enélkül nem jutnak el a hírek, lehetőségek és aktualitások az érintettekhez.

Az elismeréssel járó oklevelet Józsefváros nevében Sára Botond alpolgármester, Zékány Zoltán, a H13 szakmai igazgatója és Bonyhády Elek, a BKIK VIII. kerületi tagcsoportjának elnöke vette át Gulyás József vezérigazgatótól.

Fotó: Huszár Boglárka, Ványi Ákos/ Józsefváros újság