Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Bővülő parkrész, nagyobb játszótér

Ötletek a Mátyás tér jövőjéről II.

2015. július 17. péntek

Ismét összegyűltek a Mátyás tér lakói a Józsefvárosi Önkormányzat és a Józsefvárosi Magdolna Negyed Egyesület (JóMa Csoport) hívására, hogy közösen döntsenek a Mátyás tér jövőjéről. Az ötletelés végére kirajzolódott, hogy a legtöbben a még bekerítetlen területet is kerítéssel csatolnák hozzá a térhez, valamint a játszótér is egy védettebb, nagyobb helyre kerülne.

Míg sokan a szabadságukat töltik, addig a környék lakói azon tanakodnak, hogyan lehetne szebbé, élhetőbbé tenni a Mátyás teret. Szép számmal jöttek ezúttal is a Kesztyűgyárba a július 14-én megtartott lakossági fórumra.

A lakók egymásnak adták a szót és osztották meg a jelen lévőkkel az ötleteiket. Abban a legtöbben egyetértettek, hogy a tér Szerdahelyi utca felöli csücskét,– amely most még bekerítetlen – toldják hozzá a bekerített parkhoz. Ezáltal több pihenő részt lehet kialakítani, padokkal, virágágyásokkal díszítenék ezt a területet. Bár megoszlottak a véleményeket a többség szerint jó ötlet, hogy a kutyásoknak egy a tér mellett húzódó sávon alakítsanak ki kutya wc-t. A játszótér szintén kardinális kérdés volt, egy elképzelés szerint nagyobb területet kapna és a gyermekek védelmében el is kellene keríteni.  Az ötleteket a Rév8 Zrt. munkatársai összegzik és megvizsgálják a megvalósíthatóságot is.

Balog István, a környék önkormányzati képviselője szerint örvendetes, hogy már a tér vonzásán kívül is beszédtéma a Mátyás tériek összefogása, példaként tekintenek rá. A Magdolna Negyed Program legnagyobb hozadéka az épített értékek mellett, hogy ilyen közösségek jönnek létre, amelyek összeülnek és tenni akarnak a környezetük szépítése érdekében. 

A programhoz kapcsolódó dokumentumok, felhívások

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 1. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 2. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 3/a. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 3/b. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 4. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Kommunikációs (cselekvési) Terv

Magdolna Negyed Program III., Támogatási Szerződés

Projektgazda Józsefvárosi Önkormányzat Szervezeti ábra

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - Összefoglaló

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás és dokumentáció Családmegtartó Motivációs Csomag Biztosítása

Pályázati felhívás és dokumentáció Közösségi Akciók

Pályázati felhívás és dokumentáció Szociális Lakhatási Technikai Segítségnyújtás

Pályázati felhívás és dokumentációs Sport, szabadidő, egyéb lakossági programok

Kiegészítés a Szociális Lakhatási Technikai Segítségnyújtás pályázati kiíráshoz

Ajánlattételi felhívás „Pszichológiai tanácsadás” tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárásban

Ajánlattételi felhívás Tanácsadás megváltozott munkaképességű munkanélküliek számára

MNP-III-PA/01/3 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/01/3 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/01/3 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/01/3 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/01/3 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/01/3 - Kommunikáció

MNP-III-PA/01/3 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/02/1 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/02/1 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/02/1 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/02/1 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/02/1 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/02/1 - Kommunikáció

MNP-III-PA/02/1 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/03/3 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/03/3 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/03/3 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/03/3 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/03/3 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/03/3 - Kommunikáció

MNP-III-PA/03/3 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/06/3 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/06/3 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/06/3 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/06/3 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/06/3 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/06/3 - Kommunikáció

MNP-III-PA/06/3 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/06/3 - 8. sz. melléklet

MNP-III-PA/06/3 - 7. sz. melléklet

Pályázati kiegészítés

Ajánlattételi felhívás a JCsGyK Álláskereső és Tréning Klub projekt Álláskereső Teadélután lebonyolításához kapcsolódó feladatok ellátására

Pályázati felhívás nonprofit szervezeteknek

Pályázati felhívás

A Fiumei út és a Dobozi utca közötti terület - 'FiDo tér' - megújítása

Kálvária tér komplex megújítása

Ajánlattételi felhívás MNP III. program keretében Rovarirtás tárgyúk beszerzési eljárásban

Árajánlatkérés a MNP III: KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0001 projekt tájékoztatási táblák készítése tárgyú beszerzési eljárásban

Bérházak projektmegvalósító szervezeteinek felelősei és elérhetőségük. 2014. július

Kérdőív MNP III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Közösségi Akciók

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Jelentkezési lap

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

A „MINI PROJEKT” KOMMUNIKÁCIÓJA

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Bűnmegelőzési Akciók

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Jelentkezési lap

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

A „MINI PROJEKT” KOMMUNIKÁCIÓJA

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sport, szabadidő, egyéb lakossági programok

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Jelentkezési lap

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

A „MINI PROJEKT” KOMMUNIKÁCIÓJA

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

Pályázati felhívás nonprofit szervezeteknek

Bérlői kisokos

01_PA_01_palyazatifelhivas_hirdetmeny_0417

02_PA_01_palyazati_utmutato_0417

2_sz_melleklet_Uj_MKK_utmutato_150416

03_PA_01_jelentkezesi_lap_0417

04_PA_01_szerzodestervezet_0417

05_PA_01_beszamolo_sablon_0417

06_PA_01_kommunikacio_0417

07_PA_01_Penzugyi_elszamolas_ reszletes_szabalyai_0417

01_PA_02_palyazatifelhivas_hirdetmeny_0417

02_PA_02_palyazati_utmutato_0417

2_sz_melleklet_Uj_MKK_utmutato_150416

03_PA_02_jelentkezesi_lap_0417

04_PA_02_szerzodestervezet_0417

06_PA_02_kommunikacio_0417

07_PA_02_Penzugyi_elszamolas_ reszletes_szabalyai

01_PA_03_palyazatifelhivas_hirdetmeny_0417

02_PA_03_palyazati_utmutato_0417

03_PA_03_jelentkezesi_lap_0417

05_PA_03_beszamolo_sablon_0417

06_PA_03_kommunikacio_0417

07_PA_03_Penzugyi_elszamolas_ reszletes_szabalyai_0417