Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Pályázat

Pályázati felhívás 6 darab felújítandó lakás bérbeadására

2021. június 02. szerda

Jelen pályázat 6 db felújítandó lakás bérbeadását célozza, és azoknak szól, akik nem rendelkeznek lakással és vállalják a megpályázott lakások felújítását. A pályázaton az vehet részt, aki a kiírásban szereplő kötelezően elvégzendő felújítási munkák becsült értékének ⅓-ad részével rendelkezik, és erről igazolást fel tud mutatni.

A lakáspályázat típusa

A jelen bérlakás-pályázat olyan lakással nem rendelkező, Józsefvárosban a kiírást megelőzően legalább egy éve (azaz legalább 2020. május 25. óta) állandó vagy tartózkodási hellyel rendelkező kerületi polgárok lakhatási gondjaiban kíván segítséget nyújtani, akik vállalják a megpályázott lakás kötelező felújítási munkáinak elvégzését, a lakásra megállapított költség elvű lakbér megfizetését, határozatlan időre szóló bérleti szerződéssel. 

A lakáspályázat célja

A Józsefvárosi Önkormányzat kiemelkedően jelentős lakásállománnyal rendelkezik, azonban rossz állapotuk miatt a lakások 20 százaléka üresen áll. Az Önkormányzat elkötelezett az iránt, hogy az üres lakások közül minél többet bérbe tudjon adni. A korábbi gyakorlattól eltérően fontos szempont az is, hogy minél többféle igényt ki tudjunk elégíteni: legyenek lakások olyanok számára is, akik képesek a felújítatlan lakás rendbehozására és olyanok számára is, akik erre anyagi vagy egyéb okokból csak részlegesen vagy egyáltalán nem képesek. Ennek megfelelően az Önkormányzat a a lakások felújítottsági szintje szerint többféle pályázatot is meghirdet. Jelen pályázat 6 db. felújítandó lakás bérbeadását célozza, és azoknak szól, akik nem rendelkeznek lakással és vállalják a megpályázott lakások felújítását. A pályázaton az vehet részt, aki a kiírásban szereplő kötelezően elvégzendő felújítási munkák becsült értékének ⅓-ad részével rendelkezik, és erről igazolást fel tud mutatni. 

A pályázat újdonsága, hogy a pályázatok elektronikus úton is benyújthatók a www.jgk.hu honlap Pályázatok fülön belül Önkormányzati lakások bérbeadása menüpontban elérhető jelentkezési lap elektronikus kitöltésével: http://jgk.hu/46-onkormanyzati-lakasok-berbeadasa

Fontos tudni, hogy a felújítandó lakásokra vonatkozó pályázattal párhuzamosan 2 db felújított lakásokra vonatkozó pályázat is aktuális, ugyanakkor a két pályázaton egyszerre nem vehet részt. Aki mind a felújított, mind a  felújítandó lakáspályázatra jelentkezési lapot nyújt be, annak pályázata érvénytelen.

Szintén fontos, hogy a pályázóknak a jelentkezéskor csak nyilatkozatot kell tenniük az egyes feltételek fennállásáról, de nem kell azokat hivatalosan igazolniuk. A tényleges igazolásokat csak az első 5 helyezettnek kell személyesen vagy meghatalmazott útján bemutatnia 2021. július 19. és 23. Között a józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Lakásgazdálkodási Irodáján ügyfélfogadási időben. Ezzel a megoldással jelentősen csökkennek mind a pályázók, mind pedig az Önkormányzat adminisztratív terhei.

A pályázati anyag a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Lakásgazdálkodási Irodánál átvehető:

Budapest VIII., Őr u. 8.

Az ügyfélfogadás rendje: 

  • hétfőn: 13.30-tól 18.00 óráig;

  • szerdán: 8.00-tól 12.00 óráig és 13.00-tól 16.30 óráig;

  • pénteken: 8.00-tól 11.30 óráig.

Illetve elektronikusan letölthető: jgk.hu/46-onkormanyzati-lakasok-berbeadasa

A pályázat kiírásának időpontja: 2021. május 25. (kedd)

Benyújtásának helye: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Lakásgazdálkodási Irodánál (Budapest VIII., Őr u. 8. Tel: 314-10-98, 313-84-28) vagy www.jgk.hu honlap Pályázatok fül Önkormányzati lakások bérbeadása menüpont.

A pályázat zárt borítékban, személyesen nyújtható be: 

  • hétfőn: 13.30-tól 18.00 óráig;

  • szerdán: 8.00-tól 12.00 óráig és 13.00-tól 16.30 óráig;

  • pénteken: 8.00-tól 11.30 óráig.

Vagy elektronikusan: www.jgk.hu Pályázatok fülön belül Önkormányzati lakások bérbeadása menüponton keresztül elérhető jelentkezési lap elektronikus kitöltésével és a weblap segítségével történő továbbításával: http://jgk.hu/46-onkormanyzati-lakasok-berbeadasa

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. június 25. (péntek) 13 óra 30 perc

A pályázat bontásának ideje: 2021. június 28. (hétfő) 11.00 óra

A pályázat bontásának helye: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Lakásgazdálkodási iroda ügyfélvárója (Budapest VIII. kerület, Őr u. 8.)

Értesítés az első 5 helyezettről: 2021. július 16. (www.jgk.hu, www.jozsefvaros.hu)

Igazolások benyújtása az első 5 helyezett által: 2021. Július 19-23.

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Lakásgazdálkodási Irodája

Az ügyfélfogadás rendje:

hétfőn: 13.30-tól 18.00 óráig;

szerdán: 8.00-tól 12.00 óráig és 13.00-tól 16.30 óráig;

  • pénteken: 8.00-tól 11.30 óráig.

A pályázat eredményhirdetésének időpontja: A pályázat eredményét legkésőbb 2021. szeptember 27-ig ki kell hirdetni. 

A pályázható lakások adatai:

* A lakbér mértékét bérbeadó évente felülvizsgálja

Kötelezően elvégzendő és javasolt felújítási munkák részletes leírása a pályázati kiírásban, amit itt talál: http://jgk.hu/dokumentumok/LNR-J_2021_-_Palyazati_Felhivas_60ace6fce91dd.pdf

Ki vehet részt a pályázaton?

A pályázaton részt vehet, aki:

  • Józsefvárosban a kiírást megelőzően legalább 1 éve  (azaz legalább 2020. május 25. óta) állandó vagy tartózkodási hellyel rendelkezik

ÉS

  • lakóingatlan tulajdonjogával vagy haszonélvezeti jogával nem rendelkezik, vagy amennyiben lakóingatlan tulajdonjogával, vagy haszonélvezeti jogával rendelkezik, annak használatában önhibáján kívül akadályoztatva van. (Ha a lakást jövedelemszerző célokra hasznosítják, akkor azt beköltözhetőnek kell tekinteni!)

ÉS

  • nem rendelkezik önkormányzati lakás bérleti jogával. 

ÉS

  • A kötelezően elvégzendő munkák bruttó értékének ⅓ részével rendelkezik és erről saját maga vagy vele együtt költöző részére szóló banki igazolást vagy számlakivonatot tud felmutatni.

Ki nem vehet részt a lakáspályázaton?

Nem vehet részt a pályázaton:

  • akinek bármely jogcímen helyi adótartozása van,

  • saját maga vagy vele együtt költöző beköltözhető lakás tulajdonjogával, bérleti vagy haszonélvezeti jogával rendelkezik, illetve önkormányzati lakás bérleti jogával rendelkezik, vagy

  • a pályázó, illetve a vele együtt költöző jogcím nélkül használ önkormányzati lakást,

  • a bérbeadás iránti kérelem vagy a pályázat benyújtására megállapított határidőt megelőző 5 éven belül az önkormányzati lakásra szóló bérleti jogviszonyát térítés ellenében megszüntette, vagy magánforgalomban elcserélte kisebb szobaszámú, vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakásra,

  • a pályázat benyújtására megállapított határidőt megelőző 10 éven belül az Önkormányzattól vásárolt lakását eladta,

  • a pályázat benyújtására megállapított határidőt megelőző 5 éven belül önkormányzati lakáson fennálló bérleti jogviszonyával visszaélt és ezt jogerős bírósági ítélet állapította meg

  • A korábbi józsefvárosi önkormányzati lakásra vonatkozó bérleti szerződését a pályázat benyújtását megelőző 1 éven belül felmondta, vagy akinek a bérleti jogviszonyát a bérbeadó a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző 5 éven belül felmondta,

  • 1 éven belül érvényesen újabb pályázatot nem adhat be az a pályázó, aki:

    • a pályázathoz kapcsolódó adatairól valótlan nyilatkozatot adott, vagy

    • a pályázat beadási határidejét követően pályázatát visszavonta, vagy

    • jogosultsága esetén a bérleti szerződést határidőben nem kötötte meg.

Mikor érvénytelen a pályázat?

A fenti szabályokon túlmenően a pályázat érvénytelen, ha:

  • a pályázó nem írja alá a hagyományos úton benyújtott  jelentkezési lap minden oldalát,

  • a pályázatot a felhívásban megjelölttől eltérő módon (postai)  kézbesítették,

  • a pályázó a pályázati felhívásban foglalt határidőn túl nyújtotta be pályázatát,

  • a pályázatot nem a kiíró által jóváhagyott tartalmú nyomtatványnak megfelelő formában és adatokkal nyújtotta be,

  • a pályázat nem felel meg a pályázati dokumentációban meghatározott feltételeknek, vagy a pályázó nem tett a pályázati dokumentációban foglaltaknak megfelelő nyilatkozatot,

  • a pályázó pályázatában ellentmondó nyilatkozatot tett,

  • a pályázó valótlan adatot közölt,

  • a pályázó az igazolások pótlására szóló hiánypótlási felhívásban foglaltaknak a rendelkezésére álló határidőn belül nem vagy nem teljes körűen tett eleget,

  • a pályázó legkésőbb a hiánypótlási felhívásban meghatározott határidőig nem csatolja a jelentkezési lap mellé a jelentkezési lap mellékletét képező nyilatkozatokat

  • A pályázó nem felel meg a részvételi feltételeknek.

A pályázatok értékelésének szempontjai

* A pályázat értékelésekor abban az esetben is csak egyszeres pontszám adható, ha az itt felsorolt esetek a pályázóra és az együttköltöző személyekre is fennállnak.

A pályázat nyertese

A pályázat nyertese a legtöbb pontot elérő pályázó, akinek személyét a kiíró által meghatározott 5 legtöbb pontszámot elérő pályázó közül választja ki az alábbiak szerint:

  • a kiíró határozatában megnevezi az első öt legtöbb pontot elérő pályázót (ha az ötödik helyen egyenlő pontszámot elért pályázók vannak, akkor a szám az egyenlő pontot elért pályázókkal bővül).

  • bonyolító felhívja a kiíró által megnevezett pályázókat a szükséges igazolások csatolására, 

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az igazolások csatolásának elmulasztása a pályázónak felróható ok. A rendelkezésre álló határidőt követően további igazolások csatolására, azok befogadására nincs lehetőség. A Bíráló Bizottság ennek értelmében a rendelkezésre álló határidő lejártát követően a pályázatokat az addig benyújtott iratok alapján bírálja el. 

Bonyolító a benyújtott igazolások áttekintését követően állapítja meg az elért pontszámokat. Abban az esetben, ha az első 5 helyezett között azonos pontszámot elérő pályázók is vannak, sorolást tart. 

A sorsolás megtartásának időpontját – amennyiben szükséges – Bonyolító a pályázat meghirdetésével azonos módon, hirdetmény útján közli.

A sorsolás helye: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Lakásgazdálkodási Iroda (Budapest VIII., Őr u. 8.). 

A pályázat nyertese a legtöbb pontot elérő pályázó.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben