Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A jövő a tudásban van

Fizeti a nyelvtanulást és az informatika tanfolyamot a kormány

2012. november 19. hétfő

Százezer felnőtt kaphat komoly támogatást informatikai és idegen nyelvi képzésekhez – jelentette be a kormány. Ezzel olyan projekt indul el, amelyre nagyságrendjét és céljait tekintve még nem volt példa Magyarországon. A programmal az a cél, hogy a magyar emberek munkavállalásai esélyei jelentősen javuljanak. A felnőttképzési program kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a romákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket. Bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves és nincs nappali tagozatos államilag finanszírozott középiskolai és felsőoktatási hallgatói jogviszonya, illetve nem vesz igénybe más, azonos témájú uniós képzési támogatást. A képzéseknek nincs felső korhatára.

12,5 milliárd forintot biztosít arra a kormány uniós forrásokból, hogy a magyar emberek nyelvet tanuljanak és a számítógép használatban fejlesszék magukat. A jelentkezők a következő két évben az ország egész területén összesen 300 képző helyen tanulhatnak majd.

Ez azt jelenti, hogy pl. egy 50 ezer forintos angol nyelvtanfolyamhoz mindössze 2500 Ft-ot kell önerőből fizetni, a többit az állam fizeti.

Támogatás a 2012. december 1-jétől induló és 2014. augusztus 31-éig befejezett képzéseken résztvevő magánszemélyeknek adható.

A projekt kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a romákat, a diploma megszerzésére készülőket, a legszegényebb környezetből jövő jelölteket és a 45 év felettieket, de bárki jelentkezhet:

- aki elmúlt 18 éves - nincs nappali tagozatos államilag finanszírozott középiskolai és felsőoktatási hallgatói jogviszonya

- nem vesz igénybe más, azonos témájú európai uniós képzési támogatást

Az élethosszig tartó tanulás jegyében a képzéseknek nincs felső korhatára.

Bizony, szükség van rá

Ma Magyarországon a felnőtt lakosság körülbelül 85 százaléka nem beszél semmilyen idegen nyelvet, de az informatikai képzettség területén is hasonlóak az adatok. Ugyanakkor már szinte alig van olyan álláshirdetés, ahol minimális elvárásként nem kérnek idegen nyelvi, illetve informatikai alapismereteket. Józsefváros újság is csatlakozik

A Józsefvárosi Önkormányzat és Szerkesztőségünk is arra biztatja Józsefváros lakóit, hogy éljenek a kormányzati lehetőséggel, hiszen valószínűleg soha vissza nem térő alkalom az életben, hogy pár ezer forintból nyelvet, informatikát lehet tanulni.

Az egész országban induló nagy nyelvtanulási akcióhoz Szerkesztőségünk is csatlakozik, és segíteni kívánjuk a józsefvárosiakat abban, hogy angolul tanuljon. Ezért vadonatúj rovatot indítunk mostantól ANGOL 8 névvel, amelyben minden egyes lapszámunkban a kerület számozásával azonosan megtanulunk 8 db gyakran használt angol kifejezést, amely az alapfokú társalgásban bárkinek jól jöhet.

Ön belevág? Ossza meg velünk!

A Józsefváros Szerkesztősége várja azoknak az Olvasóknak a jelentkezését, akik felnőttfejjel belevágnak a Tudásod a Jövőd Programba és jelentkeznek valamilyen tanfolyamra, és élményeiket, tapasztalataikat örömmel megosztanák másokkal is.

Email: Szerkesztoseg@jozsefvaros.hu 

Telefon: 06- 1 / 210 - 4900

Cím: Harminckettesek tere 2.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben