A „száznapos” ünnep

A „ludovikás” kifejezés a második világháború előtt a köztudatban összeforrt a férfiasság, a hazaszeretet és az önfeláldozó bátorság fogalmával. Ezeket a katonaerényeket követelték meg az egykori Ludovika Katonai Akadémia tanárai a jövendő honvédtisztektől. „Legyetek bajtársiasak, emberszeretők, katonáitokat, leendő beosztottjaitokat becsüljétek meg, tisztességesen bánjatok velük… Gyűlölködést ne szítsatok egyetlen szomszéd nemzet ellen sem, mert itt, a Kárpát-medencében élünk ezer éve, és még élni fognak utódaink több ezer éven keresztül… A mi eszméinket vegyétek át, legyetek utódaink, mi ígérjük, hogy benneteket mindig támogatni fogunk munkátokban, amennyiben a haza és a parancsnokaitok ezt kívánják!”

Ma is megszívlelendő útravalók. Ehhez képest a szocializmus évtizedei alatt a „ludovikás” szó negatív jelzővé vált, ezzel bélyegezték meg a katonai akadémián végzett „Horthy-tiszteket”. Csak a rendszerváltás után kerültek újra helyükre a dolgok, és 2011 óta – egy kétszáz éves intézmény hagyományaira támaszkodva – a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljánál kapják meg kiképzésüket a honvédtisztjelöltek. A jelmondatuk is ugyanaz, mint a régieké volt: A hazáért mindhalálig!

A végzős hallgatók tisztté avatása előtti századik nap megünneplésével is régi ludovikás hagyományt élesztettek újjá a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Valaha a katonatiszteket a Ludovika kertjében avatták, gyakran Horthy Miklós kormányzó jelenlétében, és a régi hagyományokhoz híven többnyire Szent István napján. Manapság az augusztus 20-ai tisztavatás a Kossuth téren zajlik, viszont a száznapos ünnepség helyszíne 2009 óta a Ludovika kertje, azaz a mai Orczy-park. Az alakulatok látványos vonulásai és a patetikus ünnepség felemelő élmény nemcsak a tisztjelöltek és hozzátartozóik, de a nagyközönség számára is.

Hagyomány és modernitás

Aki járt már Ludovika-fesztiválon, az tudja, hogy a látványosságok ezután jönnek csak igazán. Láthatunk katonai kézitusákat, ejtőernyős ugrásokat, a készenléti rendőrség és a tűzszerészek kutyás bemutatóit, a parkban felállított sátrakban pedig a legkülönbözőbb katonai szervezetek mutatkoznak be.

Különféle csőhosszúságú és kaliberű puskák, vállfegyverek, gépkarabélyok – fegyver mindenfelé, távcsővel vagy anélkül, műszerek, segédeszközök. A magyar tartalékosok civil egyesületénél a gyerekeket is megtanítják célozni, a puskát a kézben tartani, szétszerelni. De a kisfiúk kedvencei a harckocsik, amelyekbe beleülhetnek, a katonai akadémia hallgatói pedig elmagyarázzák nekik, hogyan kell lőni például egy ágyútarackkal. A honvédség vegyvédelmi laboratóriuma megmutatja, mi a teendő, ha valahol vegyi támadás történne, és milyen szondával lehet felfedezni a radioaktív szennyeződéseket. A toborzóhelyeken bemutatják a honvédség különböző bázisait, és megismerkedhetünk a hivatásos szerződéses katonává válás lehetőségeivel. A katonai kiadók sátrainál pedig érdekes kiadványok között böngészhetünk – nagy ütközetekről, vadászrepülőkről, és földmérési vagy a magyar szent korona országait ábrázoló térképeket vásárolhatunk.

A múlt századok hadviseléséből is ízelítőt kapnak az érdeklődők. Az Orczy-kertben táborozó hagyományőrző csoportok nemcsak ruházatukkal, hanem életvitelükkel is felidézik a régi korokat. Az ősmagyar tarsolyok, sisakok, íjak és ékszerek látványa többet ér egy kisdiák számára, mint a legjobb történelemóra. Délutánonként a legények lovasbemutatókat tartanak. Ők azok, akik minden történelmi rendezvényen ott vannak, ahol csak a magyarok felütik a jurtájukat. Aki nem engedheti meg magának, hogy elutazzon Bugacra vagy Bösztörpusztára, itt minden májusban találkozhat velük.