Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Felavatták a Szent Istváni kettős keresztet a Golgota téren

Kocsis Máté: újra meg kell teremteni az emlékezés szimbolikus közösségi tereit!

2013. augusztus 20. kedd

A kommunizmus rémuralma alatt felrobbantott Golgota téri kápolnának állított emléket Józsefváros Önkormányzata augusztus 20-án a Szent Istváni kettős keresztettel. A 7 méter magas alkotás avatásán Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté azt mondta: újra meg kell teremteni azokat a szimbolikus közösségi tereket, ahol a magyarok méltóképpen emlékezhetnek ünnepeikre, így Szent István király több mint ezer évvel ezelőtti államalapítására.

Szent István királyunk törvénykönyve előírja, hogy minden tíz falu építsen templomot - kezdte ünnepi beszédét Józsefváros polgármestere augusztus 20-án. A kettős kereszt avatásán Kocsis Máté elmondta: évszázadokon keresztül nem is volt cáfolata államalapítónk tézisének. A polgármester arra utalva, hogy a fakereszt helyén a 19. század végén közadakozásból felépített kápolnát a kommunista rezsim parancsára 1971-ben felrobbantották, azt hangoztatta: "felrobbantani csak a falakat lehet, az Istent, a hitet, a hazát, államalapító Szent István örökségét soha. Ebben áll az ezeréves csoda, ez vezette ki Magyarországot mindannyiszor a megpróbáltatásokból, a szocializmusból is. "

Kocsis Máté beszélt arról is, hogy a szocializmus éveiben a kápolnához hasonlóan le akarták rombolni a magyarok szimbólumait, ezért lett az államalapító Szent István királyból "király", az államalapításból pedig a sztálinista alkotmány ünnepe.

Kocsis Máté szerint újra meg kell teremteni az emlékezés közösségi helyeit, ahogy például korábban az 1956-os forradalom a Corvin közben már méltó helyet kapott. Bejelentette, az önkormányzat jövőre újjáépíti a Horváth Mihály teret, ahol az 1848-as szabadságharcosokra fognak majd emlékezni.

Ugyanezért kapott elnevezést Józsefváros egyik legnagyobb tere II. János Pál pápáról, illetve ezért neveztek el utcát és állítottak szobrot Bauer Sándornak is. Ez is fontos része Józsefváros újjáépítésének – hangsúlyozta a kerület első embere. Beszéde végén jelezte: polgármesterként és magánemberként is azt reméli, hogy nem jöhet vissza olyan kor, amelyben ezt a kettős keresztet felrobbanthatják. 

A kettős kereszt szimbólum rendszere a kereszténység bölcsőjében, Keleten alakult ki, ahol az egyház kijelölt vezetőinek a jelképe volt – mondta Tőkéczki László az ünnepségen. A történész hozzátette: a magyarság szempontjából azért van jelentősége, mert IV. Béla uralkodásától kezdte a magyar királyság szimbólumává válik, valamint Magyarországból terjed tovább Nyugatra a kettős kereszt használata.

A felavatott alkotás a Golgota tér közepén egy talapzatra felállított, hét méter magas kettős kereszt - az ország címerében is megjelenő történelmi szimbólum. A Munkácsy-díjas szobrászművész Mihály Gábor tervezte és valósította meg. A vele készült riportot és a Szent Istváni kettős kereszt felállításának kulissza titkait az alábbi videóban nézhetik meg.

http://old.jozsefvaros.hu/videok/-a_szent_istvani_kettos_kereszt_felallitasa_a_golgota_teren

Az alkotást és az új kenyeret Vargha Miklós Péter esperes – plébános áldotta meg.

Az avatást követően ünnepi műsort adott a Kodály Zoltán Férfikar, Tolcsvay Béla zeneszerző és Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben