Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Véglegesen átvenné Józsefváros a kerületi közterületek felügyeletét a fővárostól

2010. március 19. péntek

A kerületvezetés kezdeményezi a Fővárosi Önkormányzatnál, hogy két év „próbaidő” után véglegesen a Józsefvárosi Közterületi és Parkolási Rendészet ellenőrizhesse a VIII. kerületén található közterületeket, függetlenül attól, hogy a helyi vagy a fővárosi önkormányzat tulajdonában állnak-e.

A Józsefvárosi Közterület-felügyelet a kerületvezetés kezdeményezésére, a józsefvárosi lakosság nagyarányú támogatásával 2008. áprilisától vette át a kerületben található fővárosi közterületek felügyeletét (ilyen például a Baross tér, Blaha Lujza tér, Köztársaság tér, Ludovika tér, Nagyvárad tér, Rókus tér stb.). Ez alól csak a metróaluljárók képeznek kivételt, ott továbbra is kizárólag a fővárosi közterület-felügyelők jogosultak intézkedni. 

Józsefváros azért vállalta ezt a pluszfeladatot, mert az egységes, egy kézben tartott közterület-felügyelettel a korábbi kettős felügyelethez (fővárosi és kerület) hatékonyabban, gyorsabban, rugalmasabban lehet fellépni a szabálysértőkkel szemben. 

Az elmúlt két évben történt közterület-felügyeleti intézkedéseket összegezve, az adatok igazolják a kerületvezetés döntését, a Józsefvárosi Közterület-felügyelet intézkedéseinek 35 %-a ugyanis fővárosi tulajdonú közterületen elkövetett szabálysértésekkel függ össze.

Adatok a Józsefvárosi Közterület-felügyelet leggyakoribb intézkedéseiről (2009)

Feljelentések alapján tett intézkedés:  1.Közterületi szeszeses italfogyasztás (176 eset) 2.Közlekedési szabálysértés (152 eset) 3.Engedély nélküli árusítás; köztisztasági szabálysértés, engedély nélküli közterület használatáról (104-104-104 eset) 4.Eb-rendészeti szabálysértés (66 eset) 5.Köztisztasági szabálysértés üres telken (33 eset)

Helyszíni bírság: 1. Parkrongálás (509 eset) 2. Illegális közterület használat (103 eset) 3. Köztisztasági szabálysértés (39 eset)

A VIII. kerületben található, de a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában levő közterületek:

Közutak:  Baross utca (Baross utca- Rigó utcasarok, Harminckettesek tere-Horváth Mihály tér, Horváth Mihály tér- Kálvária tér, Kálvária tér-Orczy tér, Kálvin tér- József krt.) Fiumei út (Baross tér-Orczy tér) Hungária Krt. (páros oldal, Salgótarjáni út-Kerepesi út) József Krt. (Blaha Lujza tér-Üllői út) Kerepesi út (vasúti felüljáró-Hungária Krt.) Kőbányai út (Orczy tér- Könyves K. Krt.) Könyves Kálmán Krt. (Üllői út-Salgótarjáni út) Múzeum Krt. (páros oldal, Rákóczi út-Kálvin tér) Orczy út (Nagyváras tér-Orczy tér) Rákóczi út (páratlan oldal, Múzeum Krt.-Baross tér) Üllői út (Kálvin tér-Nagyvárad tér- Könyves Kálmán Krt.)

Közterek:  Baross tér, Blaha Lujza tér, Köztársaság tér, Ludovika tér, Nagyvárad tér, Rókus tér

Józsefvárosi Közterületi és Parkolási Rendészet

Cím: 1084 Budapest, Német u. 17-19.  Telefon: 06 (1) 299-7000 Honlap: http://jkf.shp.hu/hpc/web.php?a=jkf

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben