Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A társaság, mint ajándék

Magányosok karácsonya

2013. december 28. szombat

A karácsonyt a legtöbb ember a szerettei körében igyekszik megünnepelni. Akik mégis egymagukban kénytelenek átélni ezt az időszakot, még magányosabbnak érzik magukat. Ezért a józsefvárosi családsegítő központ évek óta karácsonyi ünnepséget rendez az egyedülálló, elsősorban idős kerületi lakosoknak. Az idén december 24-én 13 órától 24 vendéget vártak, olyanokat, akik évek óta magányosan töltik a Szentestét.

Az ünnepi ebédet a Pensio Minőségi Közétkeztetés Kft. biztosította, a süteményt a Jezsek Cukrászda hozta, a Kávai Gasztro Kft. pedig gyümölcscsomaggal járult hozzá az ünnepséghez. 

Váradi Gizella, az intézmény igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, nagyon boldog, békés karácsonyt kívánva, és elmondta: szeretné, hogy az a szeretet, ami most mindannyiunkban ott van, az elkövetkező évben is legyen velünk.

Még műsor is volt, amelyben Bucella Lilla, az egyik családsegítő kolléganő kislánya csellózott, majd a külső józsefvárosi református gyülekezettől Mornyák Valéria bibliai összeállítását hallhatták a megjelentek.

Az ajándékozás sem maradt el, de a legnagyobb ajándék mégis az emberi figyelmesség, a társaság és a jó szó volt. Ezért jött el a magányosok közé Kocsis Máté is. A polgármester szolgálta fel az ebédet a magányosoknak, majd ő osztotta ki a tartós élelmiszerekből álló ajándékcsomagokat.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben