Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Új útburkolat, új forgalmi rend

Átadták a felújított Magdolna utcát

2014. április 29. kedd

215 millió forintból újulnak meg a Magdolna negyed főbb útvonalai – mondta Sára Botond alpolgármester a felújított Magdolna utca átadásán. A több mint 600 méteres útszakasz leaszfaltozása mellett megújult a közműhálózat és a közvilágítás is. Az új közlekedési rendtől az átmenő forgalom csökkenését várja az önkormányzat – mondta az átadáson Kaiser József, a városrész önkormányzati képviselője.

Felszedték az úttorlaszokat a Magdolna utcában, elkészült ugyanis a Dobozi és a Dankó utca közötti, több mint 600 méteres szakasz aszfaltozása és a járda felújítása. A kereszteződéseket akadálymentesítették, a felszedett kockaköveket pedig a parkolósávok kialakításánál használták fel. 

A beruházás a Magdolna Negyed Program III. ütemének a keretében, 68 millió forintból valósult meg – mondta Sára Botond az átadáson. Józsefváros alpolgármestere elmondta, az útburkolat mellett megújult a közműhálózat és a közvilágítás is.

Kaiser József szimbolikusnak nevezete, hogy a Magdolna negyed névadó utcáját teljesen felújították. A képviselő felhívta a figyelmet az utca megnyitásával életbe lépett forgalmi változásokra is, melynek értelmében a Karácsony Sándor utcától a Dobozi utcáig megfordult a forgalom iránya. A Magdolna utca tehát kifelé, végig egyirányú lett. A Lujza utcából ezentúl lehet jobbra kanyarodni a Magdolna utcába, a Dobozi utca felé. A kétirányú forgalmú Karácsony Sándor utca felől a Magdolna utcába pedig csak a Lujza utca, illetve a Dankó utca felé lehet behajtani. A Magdolna utca eredeti forgalmi iránya a Karácsony Sándor utcától nem változott.

Kaiser József kiemelte, a főútvonalak felé irányuló forgalomi rendtől Józsefváros önkormányzata azt várja, hogy a Magdolna utca, valamint a kapcsolódó útkereszteződések biztonságosabbak lesznek és a városrész forgalma is mérséklődik. A Magdolna utca mellett az új Teleki téri piacot körülölelő közterületek és a Bauer Sándor utca is megújul. Utóbbi megvalósulásával elkészül az a „sétáló utca” is, amely a Horváth Mihály tértől, a Tavaszmező utcán át, egészen a Teleki térig tart. Az önkormányzat ezekre az útfelújításokra 215 millió forintot különített el a Magdolna Negyed Programból – mondta Sára Botond, majd megjegyezte, a munkálatok júniusra fejeződnek be. A városrehabilitáció munkahelyeket is teremt, a beruházásokon ugyanis tartósan álláskeresők, többségében józsefvárosiak dolgoznak – tette hozzá az alpolgármester.

A Magdolna Negyed Program III. üteme 12 ezer embert érint közvetve. Megvalósítására 3,8 milliárd forint támogatást nyert Józsefváros önkormányzata az Új Széchenyi Tervből. Ezzel az összeggel Józsefváros a főváros legeredményesebben pályázó kerülete lett ebben az önkormányzati ciklusban.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben